Tartalom

A komik lakóhelye

A komik elnevezései, komi népcsoportok

A komik történelme 1918-ig

A hagyományos komi kultúra
          Az életforma és a tárgyi kultúra
          A népköltészet és a népzene
          A hitvilág

A komik története 1918 után

A komi művelődés ma

Bibliográfia



A komik lakóhelye

           A komik (kb. 450 000 fő) Európa északkeleti sarkában, az Uráltól nyugatra élnek, a valamikori arhangelszki és vologdai kormányzóságok nyugati felében, ill. a permi kormányzóság északi peremén, elsősorban a folyók mentén. A terület legfontosabb folyói a Pecsora (legjelentősebb mellékfolyói az Usza és az Izsma), Udorában (a komi nyelvterület nyugati felén) a Mezeny és a Vaska, a Vücsegda (mellékfolyói: Vüm, Szüszola), a Luza, a Letka, a Kobra, illetve a Káma (legfontosabb mellékfolyói a Kosza, az Inyva és az Obva). Kisebb komi csoportok élnek Nyugat-Szibériában, de a Kola-félszigeten is. A komik két nagyobb közigazgatási egységben élnek: a Komi Köztársaságban és a Komi-Permják Autonóm Körzetben.
           A Komi Köztársaság (Komi Reszpublika, ill. Komiföld: Komimu) területe több mint négyszerese Magyarországénak: meghaladja a 415 000 km2-t. A köztársaság nagy része sík vidék, magasabb hegyek csak a keleti határvidéken vannak (az Urál, 1000-1895 m). A déli lombos, ill. tűlevelű erdőket északon erdős tundra, a köztársaság északkeleti csücskében pedig fátlan, kövecses, zúzmóval borított tundra váltja fel (ide csak 200 évvel ezelőtt települtek a komik). Művelhető föld, legelő inkább csak a folyók mentén található. A terület folyókban igen gazdag, 12-13%-a mocsárvidék. A köztársaság gazdag erdőkben, szénben, kőolajban, vas- és mangánércben, színesfémekben, sóban és egyéb ásványi anyagokban. Legészakibb pontján az évi középhőmérséklet -2,6°, délen 0,1°. Vorkutában -56 fokot is mértek már, és télen nem ritka a -30 fok sem. A köztársaság fővárosa Szüktüvkar, melyet 1586-ban alapítottak Uszty-Szüszolszk néven. Komi neve 1930-ban vált hivatalossá.
           A Komi-Permják Autonóm Körzet területe 33 000 km2. Ezt a komik Kommunak hívják (ez a név a Komimu elnevezésből rövidült). Területén dombos és sík vidék váltakozik. Folyói a Káma vízrendszeréhez tartoznak, és nagyon megkönnyítik a vízi szállítást. Területének 80%-át őserdők borítják, ezek négyötöde tűlevelű.
           A komik délen és nyugaton az oroszokkal, északon a nyenyecekkel, keleten pedig a vogulokkal érintkeznek. A középkorban kapcsolatba kerültek a karjalaiakkal és a vepszékkel is. Erős kapcsolat fűzte őket az obi-ugorokhoz, különösen azokban az időkben, amikor a vogulok még nagy számban éltek az Urál nyugati oldalán. A komik fokozatosan északra húzódva egyre szorosabb kapcsolatba kerültek a nyenyecekkel.
           A komik embertanilag a keleti-balti típusba tartoznak, akárcsak a finnek és az észtek. Hajuk általában szőke vagy vörös, bőrük világos. Közepes termetűek, arccsontjuk jól fejlett, orruk pisze. A déli komiknál az obi-ugor kapcsolatoknak köszönhetően inkább az uráli típus a jellemző. Erre is a fejlett arccsont és a pisze orr, világos (ám kissé sárgás árnyalatú) bőr jellemző, de gyakoribb a barna hajszín. Általában alacsonyabbak a keleti-balti típusnál.

A komik elnevezései, komi népcsoportok

           A komik az udmurtokkal együtt a finnugor népek permi csoportjába tartoznak. A Perm (korai forrásokban Prem) név eredete tisztázatlan. Eredetileg a komik és udmurtok által lakott vidéket jelölte, de több Perm nevű városról is tudunk. (Kis-Permnek hívták a mai Komi Köztársaság déli részét, Nagy-Permnek a mai komi-permják körzet vidékét.) Ezzel a szóval függ össze a déli komik permják elnevezése is: a permják orosz képzés, permi lakost jelent. Kétséges azonban, hogy összefügg-e ez az elnevezés a skandináv sagákban és útleírásokban szereplő bjarma népnévvel.
           A komi népnév a komik önelnevezése. A szó eredetileg 'ember, férfi' jelentésű volt. Ez a szó egyébként uráli eredetű, és megvan a magyarban is: hím. A komik másik elnevezése a zürjén. Ez a népnév az oroszból terjedt el más nyelvekbe, és a nyugati tudományos szakirodalomban a mai napig ezt szokás használni. Eredeti formája zürjanyin, ill. zürjan-. A legvalószínűbb, hogy az oroszok a vogul saran, saren elnevezést vették át.
           Ma az oroszok az északi (a Komi Köztársaságban élő) komikat nevezik zürjéneknek vagy komi-zürjéneknek. A népcsoport hivatalos elnevezése ma Oroszországban komi, de ezen az elnevezésen hol a teljes komiságot, hol csak a komi-zürjéneket értik. A déli komikat viszon általában következetesen komi-permjákoknak, vagy egyszerűen permjákoknak nevezik. A finnek és az észtek ma már szinte csak a komi elnevezést használják, legfeljebb a két népcsoport megkülönböztetésére használják a zürjén és a premják terminust. A magyar szakirodalomban is egyre gyakoribb a komi elnevezés, de a nyelvészeti szakirodalomban hagyománytiszteletből a zürjén elnevezést használják az egész komiságra vonatkozóan. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a zürjén és a permják szóban maguk a komik sem éreznek becsmérlést, ezeknek az elnevezéseknek nincs pejoratív értelmük.
           A komik két etnikai csoportra, zürjénekre és permjákokra való osztása egyébként teljesen mesterséges és a komikra kívülről ráerőltetett. Bár a Káma medencéje valóban egyfajta regionális egységet alkotott, de ez semmivel nem állt távolabb a többi komi régiótól, mint azok egymástól. A Komi Köztársaság és a Komi-Permják Autonóm Körzet határán semmilyen jelentős nyelvi vagy néprajzi határ nem húzódott. A komik kettéválasztása csupán arra szolgált, hogy az oroszok megakadályozzák a komi nemzet területi-politikai egyesülését. Ma a komik 60%-a a Komi Köztársaságban, 40%-a jóval kisebb területű, de sűrűbben lakott Komi-Permják autonóm körzetben él.
           A komik sajátos csoportját alkotják a Cserdüny környékén (a Komi-Permják Autonóm Körzettől kb. 100 kilométerre keletre) élő jazvai komik. A század első felében még négyezren voltak, újabban nem hallani róluk, könnyen elképzelhető, hogy eloroszosodtak, kihaltak.

A komik történelme 1918-ig

           A permiek (a komik és az udmurtok közös ősei) az i.e. 1000. év után különültek el a finn-volgaiaktól (bár a kapcsolatok továbbra sem szakadtak meg). Az i.e. 8-3. században az udmurtok és a komik közös ősei a Volga és a Káma összefolyásának vidékén, valamint a Káma torkolatához közel eső folyók (Vetluga, Belaja, Csuszovaja) mentén éltek. Az itt kialakuló ananyjinói kultúra a marik, udmurtok és komik kialakulásában meghatározó szerepet játszott. Az i.e. 3. században a Belaja torkolatvidékénél alakult ki az a kultúra, melynek népessége a mai udmurtok őseinek tekinthető. Az i.e. 2. században pedig a Káma középső és felső folyása mentén létrejött a gljagyenovói kultúra, melynek az északi udmurtok és a komik etnogenezisében volt jelentős szerepe.
           Földműveléssel, állattenyésztéssel is foglalkoztak, házakban laktak, földvárakat építettek, a társadalom törzsi alapon szerveződött. Elsősorban a mai Dél-Oroszország területén élő irániakkal és bolgár-törökökkel érintkeztek. A permiek szomszédságában, tőlük délkeletre terült el Magna Hungaria, ahol ebben az időben a magyarok ősei éltek. Ezt bizonyítja, hogy a magyarban és a permi nyelvekben van néhány szókincsbeli és nyelvtani elem, amely más finnugor nyelvekben nem található meg. Ezek azonban nem utalnak hosszú és tartós kapcsolatra.
           A komik ősei az i.sz. 7. század tájékán kezdtek elválni az udmurtoktól: a Vjatka és a Káma mentén északra vándoroltak. Két központjuk alakult ki: az egyik a Mezeny, a Vaska, a Vücsegda és a Vüm völgyében (a mai Szüktüvkar környékén és az attól északnyugatra eső területeken), a másik a Felső-Káma vidékén. Ezek egymástól függetlenül fejlődtek. Később azonban kapcsolataik ismét erősödtek, főleg azért, mert az oroszok nyomására az északnyugatiak fokozatosan délkelet felé húzódtak. A komi településhálózat ugyanis a mai nyugati nyelvhatártól 200-500 kilométerre is kiterjedt. A 11.-12. századtól a novgorodi kereskedők és a keletre élő népek között közvetítettek. A komik a mai Kotlasz helyén alapították meg nyugati központjukat, Püraszt. Eközben érintkezésbe kerültek a nyugatról betelepülő karjalaiakkal és a vepszékkel. A kapcsolatokat bizonyítja néhány, a komiba a vepszéből, ill. a karjalaiból bekerült szó is. A ma oroszok által lakott, Karélia és Komiföld között húzódó terület helynevei nagyrészt finnugor eredetűek. A ritkán lakott területen azonban az érintkezés nem lehetett intenzív, és csak rövid ideig tarthatott: a 13. századtól fokozatosan betelepülő oroszok visszaszorították a terjeszkedő finnugor népeket. Az ekkor fokozatosan kelet felé húzódó komik a manysikat szorították ki ősi lakhelyükről.
           A szabad nemzetségek, törzsek függetlensége a 14. században szűnik meg. Területi közösségek jöttek létre, kialakulóban voltak a feudális viszonyok. A folyamatosan terjeszkedő oroszok először a hozzájuk közelebb eső, kiszolgáltatottabb komi településeket tették adófizetőikké, majd egyre beljebb hatoltak a komi területre. Ide már nem értek el a tatár hadjáratok: a komi föld először Novgorod, majd attól kezdve, hogy a moszkvaiak elfoglalják Novgorodot (1471), a moszkvai fejedelemség része lesz. Az orosz hatalmi törekvéseket szolgálta a komik keresztény hitre térítése. Ebben nagy szerepe volt Permi Szent Istvánnak.
           István kiváló hittérítő és ügyes politikus volt. Élettörténetét szerzetestársa, Bölcs Epifanij írta meg. István Usztyugban született (a mai Komi Köztársaság határától kb. 150 kilométerre nyugatra). Bár valószínűleg orosz származású volt, gyermekkorától kezdve érintkezett a helyi komikkal, jól ismerte nyelvüket és életüket. István a rosztovi kolostorban tanult, mely korának egyik művelődési központja volt, könyvtára az egyházi szláv és görög kéziratok mellett még más nyelvű anyagokban is gazdag volt. István itt tanult meg görögül, és nagy műveltségre tett szert. Térítő munkáját 1379-ben kezdte meg, 1383-tól Perm (ma: Uszty-Vüm) püspöke. A komik térítése során keményen, fegyverrel is fellépett, de a komikkal anyanyelvükön érintkezett, a komit tette a liturgia nyelvévé, sőt, ábécét is szerkesztett: az aburt (az a és a bur az ábécé első két betűjének a neve). Permben papokat képzett, írni tanította őket, könyveket másoltak, kolostorokat és templomokat építettek, melyekben komiul mondtak misét. Új komi szavakat, elsősorban teológiai kifejezéseket alkottak. Amikor 1472-ben a Káma medencéje is moszkvai fennhatóság alá került, a helyi komi lakosságot Jon, István utóda keresztelte meg. Így a komi írásbeliség a teljes komi nyelvterületre kiterjedt. Mivel az ópermi (ókomi) irodalmi nyelvnek egységes normái alakultak ki, feltételezhetjük, hogy az ókomi irodalom számottevő mennyiségű és jelentőségű volt.
           Az abur 24 betűből állt, István 1372-ben alkotta meg, egyes nézetek szerint a cirill és a görög ábécé alapján. Más nézetek szerint elképzelhető, hogy a komiknak már régebben is volt valamilyen írásrendszerük, és István erre támaszkodva hozta létre ábécéjét. Az abur betűi ugyanis nagyon hasonlítanak a kaukázusi írások betűire, és ennek alapján arra kell gondolnunk, hogy akárcsak a kaukázusiak, a permiek is az irániaktól tanulták az írást. Ezt nem csak a betűk közötti hasonlóság valószínűsíti, hanem az is, hogy a betűk elnevezései is hasonlóak. Erre utalhat a komi nyebög 'papírlap, törvény, rendelet' szó is, mely iráni eredetű (a 6-8. században kölcsönözhették), és melynek eredeti jelentése 'könyv, írás' lehetett. (Ez a szó a 13-14. században a komiból átkerült az obi-ugor nyelvekbe, onnan pedig a nyenyecbe is: ezekben a nyelvekben megmaradt az eredeti jelentés.) Az abur-írásos komi nyelvemlékek a legrégebbi összefüggő finnugor szövegemlékek közé tartoznak, első kódexünkkel, a Jókai-kódexszel egyidősek (a finneknek és az észteknek sincsenek ilyen régi szövegemlékeik!).            A hatalom egyre inkább az oroszok kezébe ment át. A déli területek a Sztroganov-család birtokaivá váltak, az itt élők a Sztroganovok jobbágyai lettek. 1492-től a permi püspökök egyre inkább Vologdában laktak, és 1571-től hivatalosan is ez vált püspöki székhellyé. Ezzel a komik lakta vidékek a perifériára szorultak, az egyház nyelve fokozatosan ismét a szláv lett. Bizonyos kolostorokban azonban a 18. századig a komi maradt a liturgia nyelve. Mivel azonban időközben a komi nyelv is változott, az ókomi szövegek egyre kevésbé voltak érthetőek a köznép számára.
Bár az oroszok nyugaton visszaszorították a komikat, a komik csak ritkán oroszosodtak el, anyanyelvüket megőrizték, sőt, egyes esetekben asszimilálták a beékelődő oroszokat. Mindemellett a 17-18. században még egy komi expanzió is végbement: az adóterhek elől menekülve egyes komi csoportok északra húzódtak, és újabb területeket vettek birtokukba, mások Szibériába települtek. A 19. század második felében megindult a komik nemzetté válása. Létrejött egy vékony polgári-értelmiségi réteg, mely felfedezte magának a komi népköltészetet és megtette az első lépéseket a nemzeti irodalom megteremtése felé.

A hagyományos komi kultúra

           A múlt században a komik többsége földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Legfőbb terményük a rozs és az árpa volt, délen a búza, a kender és a komló is megtermett. Elsősorban szarvasmarhát, juhot és sertést tenyésztettek. A Vücsegdától északra az elsődleges szerepet a halászat és a vadászat vette át, bár mezőgazdasági tevékenységet itt is folytattak. A tundravidéken élőn komik a nyenyecektől eltanulták a rénszarvastenyésztést, sőt, mestereiknél magasabb fokon művelték: állategészségügyi intézkedésekkel, a bőr és a hús szakszerű feldolgozásával, az értékesítés megszervezésével sokkal jövedelmezőbbé tették.
           A komi konyha fontos ételei voltak a rozskenyér és a különféle levesek. Nagy karriert futott be egy jellegzetes (az udmurtoknál is ismert) ételük, a pelnyany, azaz a 'fülkenyér'. Ez nem más, mint hagymával és darált hússal töltött derelye. A tésztát kinyújtották, kerek lapokat vágtak, ezekbe csomagolták a tölteléket, majd kirakták a hidegbe. A fagyott ételt a vadász magával vihette, majd tábort ütve vizet forralt, és a pelyany percek alatt megfőtt. Tápláló és ízletes étel. Készítésének módját az oroszok is eltanulták (ők pelmenyinek nevezik), és ma a volt Szovjetunió egész területén népszerű étel. Nyugaton inkább orosz tortellininek nevezik. A komi konyha másik figyelemreméltó specialitása a cserinyany, a hallal töltött kenyér.
           A komi települések képe az észak-orosz falvakéra emlékeztetett, gerendaházakban laktak. (Az eldugottabb településeken ma is ez jellemző.) A komik gazdasági életében nagy szerepe volt a kereskedelemnek is. Az orosz lakosság "észak zsidói"-nak csúfolta őket, mert a déli kereskedelmi központokba ők szállították a nyenyecek, manysik, hantik áruit. Ezeket a népeket gyakran ők ismertették meg az európai civilizáció eszközeivel. (A komi egy időben közvetítő szerepet töltött be Nyugat-Szibériában: a nyenyecek, manysik jelentős része ma is tud komiul.) A munkamegosztás a feudális körülmények között élő komiknál már kialakult, sőt, társadalmi tagozódáshoz vezetett: jelentős kereskedőréteg alakult ki.
           Mindennek köszönhetően a komik műveltsége az oroszországi népek átlagos műveltsége fölé emelkedett: 1897-ben a komi férfiak 26,2%-a, a nők 3,2%-a (összesen 15%) tudott olvasni! Közülük számosan végeztek (orosz) középiskolát, sőt, egyetemet. A komi származású tudósok közül megemlítendő Georgij Lütkin szentpétervári gimnáziumi tanár, aki finnugor nyelvészeti, néprajzi és történelmi tanulmányai révén vált ismertté; ill. Kallisztrat Zsakov, aki a szentpétervári pszichoneurológiai intézetben, majd a rigai egyetemen dolgozott. A múlt században a komiknak már volt egy jelentős költőjük, Ivan Kuratov. Irodalmi életről azonban még nem beszélhetünk (tudományos és szépirodalmi művek Oroszországban csak oroszul jelenhettek meg — a finnugor költők verseiket legfeljebb néprajzi tanulmányokban, folklórszövegként, és persze név nélkül tehették közzé), Kuratov életművét Yrjö Wichmann finn nyelvész csak a véletlennek köszönhetően találta meg — egy padláson.
           A komi népművészet legfontosabb alapanyaga a fa. Épületeiket rönkfáből ácsolták. Mindennapi eszközeik között nélkülözhetetlenek voltak a nyírkéregből font tartó- és szállítóedények, tarisznyák, puttonyok. A déli területen sajátos templomi szobrászat alakult ki, mely az egyházi stílustól eltér, és régi, kereszténység előtti motívumokat őriz. Edényeik, evőeszközeik nagy részét fából faragták. Fából faragott edényeik díszítései zoomorfok, és rendkívül hasonlítanak a régészek által talált kerámiaedényekre. A kerámiakészítés azonban még a múlt században is meglehetősen fejletlen volt: agyagedényeiket kézzel formázták. A népviseletben a városi eredetű orosz ruházat erős hatása érezhető. A régies öltözködés nyomai leginkább a tunikaszerű női ingben lelhetők fel. Jelentős múltja van a szövésnek, a vásznak előállításának. A fehér alapú szövetet piros, mértani hatású mintákkal díszítették. Ismert volt a kékfestés is, de ez nem tért el lényegesen a nyugat-európai mintáktól. Az ingeket, köpenyeket, kendőket selyemszállal hímezték ki. Ezek a motívumok is mértani elemekre emlékeztetnek. A rénszarvastenyésztők között a ruházkodás legfőbb alapanyaga a rénszarvasbőr volt.
           Ékszereik közül különösen a fülbevalók említésre méltóak. Ezek általában ezüstből készültek. A néhány centiméter hosszúságú rézfésűket a hajba tűzve vagy láncon viselték. Gyakran mindkét végük lófejjel díszített.


           A komi népköltészetben az eredeti elemek gyakran orosz motívumokkal keverednek. A népmeséknek négy fő típusát különböztethetjük meg: az anekdotisztikus-novellisztikus meséket, a tündérmeséket, a kozmogónikus-mitologikus meséket és az állatmeséket. A különböző típusok keveredése nem ritka.
           A komi mesének gyakori témája a talpraesettség, furfangosság: az eszes mesehős kihasználja az emberi butaságot, sőt, a természetfeletti lényeket is becsapja. A mesék gyakran mutatják be a szociális különbségeket, az éhínséget és a nyomort. Akár az orosz mesékben, gyakori a pórul járt pópa figurája.
           A tündérmesék szereplői hasonlítanak a magyar vagy más európai mesékből ismert alakokra: a vasorrú bába (Joma), a sárkány (Gundir), a törpék és óriások itt is megjelennek.
           A mitologikus mesék azért is érdekesek, mert csak kevés maradt fenn. A kerszténység ellen lázadó sámán, a komi Koppány, Pama táltos alakját történelmi források is hitelesítik. A kozmogóniai mondákat csak töredékes elbeszélésekből lehet rekonstruálni: ezek sokat mondanak a régi komik vallási képzeteiről. A komi kozmogóniai mondákban három vallási réteget tudunk megkülönböztetni. A legrégibb réteg az animizmus rétege. Az animizmus a halász-vadász népesség hitvilága, jellegzetes erői az erdei és a víziszellem, akiknek tetszését áldozattal kell megnyerni. (Az állatmesék alakjai is néhol zoomorf istenségek.) Az animizmus rétegénél fiatalabb a dualizmus rétege. A dualizmusban két fő istenség van: a Jó (Burmort, szó szerint Jóember) és a Rossz (Omöl), avagy az alkotás és a pusztítás. A komiknál a dualizmus közvetlenül a keresztény térítés előtt kezdett kialakulni, rövid életű volt, ezért kevés nyoma maradt. A legfiatalabb réteg a kereszténységé. A kereszténység azonban nem vert mély gyökeret, a keresztény Isten és a szentek és az ördög alakjai összekeveredtek a korábbi képzetekkel: Isten Jennel, az animizmus levegőistenével vagy Burorttal, az ördögök az ártó szellemekkel, stb. Az állatmesék nem igazán különböznek az Európában ismert más állatmeséktől: a róka ravasz, a farkas és a medve gyakran pórul jár. Érdekes azonban a kakas igazságosztó szerepe.
           Vannak a komiknál hősmesék is, de ezek általában orosz eredetűek. A déli, Pera vitézről szóló verses mondák ugyan komi alkotások, de formai-tartalmi tekintetben ezek is közel állnak az orosz hősmesékhez.
           A népi lírát is erősen átszövik az epikus elemek. Az archaikus réteget a formailag kötetlenebb, elsősorban gondolatpárhuzamokból építkező költészet jellemzi. Fontos műfaj a sirató (beredcsanküv), melynek szerkezete meghatározott: a bevezetés a halál tényének a megállapítása, az elbeszélő rész a halottnak feltett kérdésekből áll, a befejezésben pedig a fájdalom jut kifejezésre. Ezen a szigorú szerkezeten belül azonban nagyfokú improvizációra nyílik lehetőség. A siratók középpontjában mindig az örökké munkálkodó férfi vagy asszony áll.
           A nuranküv tulajdonképpen sorsének, melyben az előadó saját életét énekli meg. Ez a műfaj az északi réntenyésztők között elterjedt. Előadása nem alkalomhoz kötött, és legszebb darabjai alkotóiktól elszakadva közkinccsé válnak. Az improvizált lírának egyéb formái is ismeretesek, mint például a regrutadalok vagy a menyasszony-búcsúztatók.
           A komi népi líra legfiatalabb rétege a kötöttebb formájú, strófikus dal.
           A régi komi zenében fontos szerepet játszottak a sípok. A mai komi népzene nagyon hasonlít az oroszra, a régi komi motívumok csak odafigyeléssel, hozzáértéssel fedezhetők fel bennük. Az archaikus egyszólamúsággal szemben a legújabb réteg többszólamú.


           Mint arról korábban szó esett, a régi komik vallása az animizmus volt, azaz lelket tulajdonítottak a természet minden jelenségének: az állatoknak, a növényeknek, a folyóknak és a tavaknak, a réteknek és az erdőknek, a hegyeknek és a domboknak, de még az időjárási jelenségeknek is. Jen, az ég istenének alakja vált végül a kereszténység Istenévé. A rossz isten, az ördög neve kul (ő teremtette a legyeket és a szúnyogokat, ő küldi a hőséget és a fagyot).
           Rendkívüli jelentőségűek voltak a az égitestek szellemei, továbbá az erdei és a víziszellem. Ezeket a komik embereknek nevezték, és rendkívül antropomorf nézeteik voltak róluk: a szellemeknek házuk van, gazdálkodnak, vásárba járnak; az ember megtréfálhatja, becsaphatja őket, megküzdhet velük. Hasonló szellemek tanyáznak a különböző épületekben is: minden épületnek megvan a maga szelleme. A háziszellem a kemencében lakik, az elhagyatott házakban a szellemek családot alapítanak. Ezen kívül mindenkinek megvan a saját védőszelleme, ortja.
           A déli komikról még a múlt században is azt jegyezték fel, hogy állatokat áldoztak — a keresztény Istennek. Gyakran a szenteket is isteneknek tekintették, és hasonló képzeteik voltak róluk, mint a pogány istenekről vagy halottaikról. A betegségek annak jeleként értelmezték, hogy valamelyik isten vagy halott áldozatot követel tőlük. A szenteknek gyertyát és néhány kopejkát vittek áldozatul. A gyertya nagysága a beteg szerv nagyságának felelt meg, általános gyengeség esetén embernagyságú is lehetett. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy a rossz sorsért bosszút lehet állni az istenen: ilyenkor az ikont fejjel lefelé állították a polcra.
           A vallás fontos része volt a halottakkal való érintkezés. A hagyományos temetkezési módszerre jellemző volt, hogy a sírok mellett vagy a sírnak döntve — felfordítva vagy a talpukon — szánok álltak. Gyakran a fejfa is egy szánrúd vagy szántalp volt. Ha valahol kereszt állt, azt is szántalpból ácsolták. A sírok a múlt században már főleg nyugat-keleti tájolásúak voltak, de korábban az észak-déli tájolású sír volt a jellemző. A temetők sűrű erdő szélén van tisztásán épültek, gyakran dombtetőn vagy folyóparton.
           Feltételezhető, hogy a temetkezés legősibb formája az volt, hogy a halottat otthagyták abban a sátorban vagy kunyhóban, amelyben lakott (erre a szokásra már csak mondákból következtethetünk). Később sírokat ástak, de ezek mélysége nem érte el az egy métert. A holttestet nyírfakéregbe csavarták, vagy kivájt farönkökben temették el. Később elterjedt a koporsó is. A koporsót gyakran már haláluk előtt elkészítették és éveken át különféle célokra használták. A koporsó a siratókban mint közönséges parasztház jelenik meg (a komi gort szó egyaránt jelenthet házat és koporsót!): valóban, ablakot is vágtak rá.
           A temetés négy fő mozzanatból állt: a halott lemosása, felravatalozása, elbúcsúztatása és a halotti torok. A halottat élelemmel és ruházattal látták el, botot és pénzt adtak neki. Használati tárgyait a sír körül hagyták. A déli komik még a múlt század közepén is pap nélkül temettek, a pap csak a temetés után jelent meg. A temetés után még bizonyos ideig kijártak a sírhoz, a halottnak enni- és innivalót vittek. A halál nem a lét végét jelentette, csupán átköltözést egy másik világba. A halott továbbra is segíti családját, de aha azok megfeledkeznek róla, megbünteti őket.
           A komi kultúráról szólva többször meg kellett említenünk, hogy sok közös vonása van az orosszal. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a komik mindent az oroszoktól vettek volna: sok mindent az oroszok tanultak el a komiktól vagy más finnugor népektől. Leghelyesebb tehát, ha azt mondjuk, hogy az észak-oroszországi régió népi kultúráját több együtt élő nép közösen alakította ki. Ezt mutatja az is, hogy míg a déli orosz (ill. ukrán, belorusz) siratók líraiak jellegűek, addig az északi orosz siratóénekek, hasonlóan a finnségi és a komi siratókhoz, epikusak.

A komik története 1918 után

           1921. augusztus 22-én a szovjet kormány önkormányzatot adott az északi komiknak: létrejött a Komi Autonóm Terület. Területe kb. ötszöröse volt Magyarországénak (478.662 km2), lakossága 211.000 fő, ebből 92% komi, 6% orosz és 2% nyenyec. A Káma-vidéki komik, az teljes komi nép 40%-a azonban kívül rekedtek az autonóm területen. Számukra csak 1928-ban hozták létre a Komi-Permják Autonóm Területet. Ez azonban a Permi Területhez tartozott, autonómiája jóval korlátozottabb volt. A Komi Autonóm területen 1921 után bevezették az általános tankötelezettséget, egy sor négyosztályos népiskola és néhány középiskola nyílt, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakiskolák kezdték meg működésüket, és létrejött egy tanító- és egy tanárképző intézet is. Az 1929/30-as tanévben az orosz főiskolákon és egyetemeken már kb. 300 komi tanult. A Komi Autonóm Területen a komi lett a hivatalos nyelv, újságok és folyóiratok jelentek meg komiul. Sok szépirodalmi mű és egy kevés tudományos irodalom is napvilágot látott. Megnőtt a fakitermelés: 1928-ban pl. 17 millió m3 fát exportáltak. 1937-ben már az ipar adta a termelés 75%-át. 1932-ben a módosított cirill ábécé helyett bevezették a latin írást.
           A komi értelmiség csak a teljes függetlenség felé tett első lépésnek tekintette az autonómiát. Az oroszok azonban nem nézték jó szemmel az ilyen törekvéseket, és a szovjethatalom megerősödésével megnyirbálták az autonómiát. Ennek első lépése volt, hogy 1930-ban elcsatolták a nyenyecek és komik által vegyesen lakott tengerparti sávot: ezzel a Komi Autonóm Terület elvesztette külső határait. Ugyanakkor azonban északnyugaton a Komi Köztársasághoz csatoltak egy oroszok által lakott területet, hogy növeljék az oroszok számarányát. (A határt még kisebb mértékben többször is módosították: a mai határok 1961-ben alakultak ki.)
           A sztálini terror 1937-ben érte le teljes erővel a komikat. Kivégezték szinte a teljes Komi Írószövetséget, a korábban megjelent könyvek jó részét bezúzták, bevezették az oroszos jellegű, a komi nyelvhez nem igazodó cirill betűs helyesírást. A Komi Autonóm Terület új neve Komi Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság lett. A komikat más módon is érintették a sztálini megtorlások: sok száműzöttet ide deportáltak a Szovjetunió más területeiről. A köztársaság északkeleti csücskében, Vorkuta környékén működött az egyik legendás haláltábor (GULAG). Politikai száműzöttek építették meg 1937 és 1942 között a köztársaságot délnyugat-északkelet irányban átszelő, Vorkutát Oroszország központi területeivel összekötő vasútvonalat is. A második világháború után pedig a mértéktelen iparosítással párhuzamosan közel egymillió oroszt telepítettek be Komiföldre. Ennek eredményeképpen ma a lakosság 58%-a orosz, 23%-a komi (közel háromszázezer fő), a többi más nemzetiségű (300, főként Kárpátaljáról származó magyar is él Komiföldön). A hatvanas években fokozatosan leépítették a komi iskolarendszert, ma a komi nyelvet a gyerekek legfeljebb heti egy-két órában, azt is csak alsó tagozatban tanulhatják.
           A Komi-Permják Autonóm Körzet története másként alakult. A komi-permjákoknak külön irodalmi nyelvet hoztak létre. Mivel a körzet anyagi lehetőségeit a Permi Terület vezetése igencsak szűkre szabta, a területen alig fejlődött valami. Ipar hiányában elmaradt az oroszok tömeges betelepülése is: a lakosság 60%-a (kb. 250 000 fő) ma is komi, és csak 36% orosz — ez az arány egyedülálló Oroszország finnugor területein. Itt még a fővárosban, Kudimkarban is a komik vannak többségben, és nyilvános helyen is gyakran használják anyanyelvüket. A hatvanas években azonban a komi nyelvű iskolákat itt is bezárták vagy orosszá tették. A komi nyelv tekintélye alacsony: a szülők gyakran csak oroszul tanítják meg gyermekeiket, mert csak azzal lehet boldogulni, csak az orosz nyelv ad esélyt arra, hogy a gyerekek elköltözzenek erről a perspektívátlannak tűnő területről.
           A két komi terület között korábban az intézményes kapcsolatokat (melyeket az oroszok amúgy sem néztek volna jó szemmel) lehetetlenné tette az is, hogy a két terület a közigazgatási hierarchia különböző fokán állt: a Komi ASZSZK csak a Permi Terület vezetőségén keresztül léphetett volna kapcsolatba a Komi-Permják Autonóm Körzettel, Permnek azonban nem állt érdekében az ilyen kapcsolatok fejlesztése. Így aztán a két terület olyannyira elszigetelődött egymástól, mintha nem is egy államban lettek volna. A két területet, bár szomszédosak, nem kötik össze utak: a mocsaras vidéken csak télen, a fagy beálltával lehet átkelni, akkor is csak terepjáróval.
           A peresztrojka a komi területeken is éreztette hatását. 1985-ben itt Szüktüvkarban tartották meg a 6. Nemzetközi Finnugor Kongresszust, melyet korábban még nem rendeztek Oroszországi finnugor nép területén. A nyolcvanas évek második felében erősödtek a nemzeti mozgalmak. A Komi ASZSZK neve 1990-ben Komi Szocialista Köztársaságra, majd a Szovjetunió felbomlásával 1992-ben Komi Köztársaságra változott. Az Oroszországi Föderáció új törvényei szerint lehetőség nyílt arra, hogy a köztársaság jövedelmének egy része helyben maradjon. Mivel a Komi Köztársaság nyersanyagokban gazdag, hosszútávon ez biztosíthatja gazdasági felemelkedését. Az életszínvonal már most is magasabb, mint Oroszország más területein, ez azonban még mindig nagyon alacsony színvonalat jelent: az átlagembernek a napi betevőnél sokkal több nem jut.

A komi művelődés ma

           A komi nyelv a közigazgatásban még mindig nem nyerte vissza szerepét, bár az 1995-ös alkotmány a komit, és csak azután az oroszt nevezi a köztársaság hivatalos nyelvének. Az átmeneti folyamat azonban nagyon hosszúnak bizonyul. Csak 1999-ben fogadták el azt a törvényt, melynek értelmében egy ötéves folyamat végére minden komiföldi oktatási intézményben kötelező lesz a komi nyelv oktatása (az ott élő oroszok számára is). Az utcákon ugyan egyre több komi feliratot látni, de a feliratok (pl. reklámok) többsége még mindig orosz. A rádió és a tévé csak napi néhány óra komi nyelvű műsort sugároz, azt sem főműsoridőben. Komi könyvek ugyan jelennek meg, de kevés, és az is kis példányszámban. Komi nyelvű filmmel (akár hazaival, akár külföldivel) nem találkozni. Az oktatás az iskolarendszer minden szintjén oroszul folyik. Mivel a modern életforma minden megnyilvánulása orosz nyelvű, a komi nyelv presztízse alacsony. Mégis vannak bíztató jelek is. Nagy lendülettel folyik a nyelvújítás, új komi szavakat alkotnak, régieket hoznak újra használatba. Ha valóban a meghozott törvények szerint járnak el, a komi nyelv visszanyerheti szerepét és tekintélyét, a komi nép fennmaradhat. Az oroszországi finnugor népek között a komik talán a legjobb esélyekkel rendelkeznek a megmaradáshoz. A komi nyelv teljes értékű nyelvként való működéséhez vezető folyamat azonban még igen hosszú és törékeny.
           Külön problémát jelent, hogy a komi-permjákok csatlakozása a Komi Köztársasághoz továbbra is tabutémának számít. Márpedig egy ilyen lépés növelné a komik számarányát és öntudatát, a gazdaságilag elmaradott Komi-Permják Körzet lakosságának pedig sokat segíthetne a gazdaságilag jóval fejlettebb Komi Köztársaság, melynek a Káma-vidék nem érdektelen periféria, hanem a komi nemzet jelentős részét képviselő országrész lenne. A jelenlegi politikai viszonyok között azonban erre sajnos nem számíthatunk.
           A komi kulturális élet keretei meglehetősen szűkre szabottak. A nemzeti kultúrát azok a mesterek viszik tovább, akik továbbra is a hagyományos tárgyakat készítik. Ezeknek az eszközök azonban ma már inkább csak dísztárgyak. A hagyományos folklórműfajok kihalóban vannak, a néptánccsoportok repertoárján általában oroszos esztrádműsorok szerepelnek. Van ugyan üdítő kivétel is, például a szüktüvkari Folklórszínház, de ez egymagában nem képviselheti a nemzeti kultúrát. Mivel az audiovizuális kultúra csúcsát a rádió, televízió, kazettás magnó képviseli, az internet pedig csupán néhány újgazdag kiváltsága, modern komi kultúra nem igazán jöhet létre. Vannak ugyan komi rockzenekarok, de színvonaluk nem haladja meg a középiskolai zenekarokra jellemző szintet.
           A komi irodalom kezdetekben nem tudott esztétikailag időtálló műveket létrehozni, bár felbukkant néhány kitűnő költő. Nyelvi szempontból így is rendkívüli teljesítmények születtek: az irodalmi művek nyelvezete igen tiszta, stílusuk gondos volt. A komi irodalmi művek — bármily jelentősek is saját népük számára — csak ritkán érik el azt a színvonalat, hogy más népek számára is érdekessé váljanak. A húszas-harmincas években ugyan a komi irodalom is átesett a nemzeti irodalmak gyermekbetegségein, de az első írónemzedéket a szó szoros értelmében kivégezték (a szerencsésebbekre "csupán" száműzetés várt), később pedig a szocialista-realista stílus vált kötelezővé. A komik pedig Oroszországon belül is perifériális vidéken élnek, ahová a nagy nemzetközi eszmei és stílusirányzatok csak megkésve, sokszoros szűrőn keresztül jutnak el.
           Ha valaki mégis jó komi irodalmi művet akar olvasni, akad ilyen, ráadásul magyarul is hozzáférhető. Tyima Veny Tripan Vasz című novellája móriczi stílusú novella. Ha eltekintünk a politikai kényszerből hozzá fűzött kerettől, egy igazi világirodalmi igényű alkotással állunk szemben.


Bibliográfia

Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk, Bp. Trezor, 1994 (1936)
Hajdú Péter — Domokos Péter: Uráli nyelvrokonaink, Bp., Tankönyvkiadó, 1978
A vízimadarak népe, szerk. Gulya János, Bp., Európa, 1975
Uráli népek Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai, szerk. Hajdú Péter, Bp., Corvina, 1975
Finnugor kalauz, szerk. Csepregi Márta, Bp., Panoráma, 1998
Nyelvrokonaink, szerk. Nanovfszky György, Bp., Teleki László Alapítvány, 2000

Medveének. A keleti finnugor népek irodalmának kistükre, szerk. Domokos Péter, Bp., Európa,1975
Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I., szerk. Domokos Péter, Bp., Móra, 1984
Nagy Katalin: „Hét határon hallik húros daru hangja”, Bp., Faunus, 1994
A tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról, szerk. Hoppál Mihály, Bp., Európa, 1980

A pórul járt víziszellem Zürjén népmesék, szerk. Vászolyi Erik, Bp., Európa, 1964
Isztoriko-kulturnüj atlasz Reszpubliki Komi, szerk. E. A. Szaveljeva, Moszkva, DiK, 1997
Narodnoje isszkusztvo komi, Minyisztersztvo kulturü Komi Reszpubliki, 1992
V. A. Oborin — G. N. Csagin: Csudszkije drevnosztyi Rifeja — Permszkij zverinüj sztyil, Perm, Perszkoje knyizsnoje izdatyelsztvo, 1988