Tartalom

A nyenyecek lakóhelye

A nyenyecek elnevezései, csoportjai

A nyenyecek története 1918-ig

Hagyományos kultúra, hagyományos életmód
          Az életforma és a tárgyi kultúra
          A népköltészet és a népzene

Történelem 1918 után

Művelődés ma

Irodalom


A nyenyecek lakóhelye

          A nyenyecek a szamojédok északi ágához tartoznak. Pontosabb lakóhelyüket nem is olyan egyszerű meghatározni. Ez a nép nem tartozik azon szerencsés nyelvrokonaink közé, akik saját tagköztársasággal rendelkeznek. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy viszonylag kisebb területre, esetleg egy nemzetiségi körzetbe esne a nyenyecek lakóhelye. Nem! A nyenyecek a Kanyin-félszigettől a Tajmir-félszigetig három nemzetiségi körzetben élnek. Ez a terület Észak-Európán és Szibéria északi részén végig húzódva több ezer km-t tesz ki. A legnagyobb lélekszámú közösség a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben lakik, amelynek központja Szalehard. Itt többnyire erdei nyenyecek élnek, de az északi részeken tundrai nyenyeceket is találhatunk. A Nyenyec Autonóm Körzetben, amelynek fővárosa Narjan-Mar, kevesebb, de még mindig jelentős számú nyenyec él. Az itt lakó népcsoportot szokás európai nyenyeceknek hívni, hiszen a nyenyec lakóhelyei közül ez a terület esik egyedül Európába. Legkevesebben, mintegy kétezren, a Tajmiri Dolgan-Nyenyec Autonóm Körzet lakói. Természetesen a környező területeken is számolhatunk nyenyecekkel, így pl. a Komi Köztársaságnak és a Hanti-Manysi Autonóm Körzetnek is van nyenyec nemzetiségű lakossága. Sajnálatos módon saját nemzetiségi körzeteikben is kisebbségbe szorultak. A Nyenyec Autonóm Körzetben a lakosság 11,9 %-át, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben 4,2 %-át, a Tajmir Autonóm Körzetben pedig 4,4 %-át teszik ki.


A nyenyecek elnevezései, csoportjai

          A nyenyecek mind nyelvileg, mind kulturálisan két egymástól jól elkülöníthető csoportba sorolhatók. Az erdei nyenyecek (a népesség 5 %-a) fás területeken élnek, míg a tundrai nyenyecek a tundrával borított területek lakói. A két csoport között nyelvjárásbeli eltérések tapasztalhatók. Ezek kiterjednek mind a szókészletre, mind pedig egyes nyelvtani jelenségekre. A nyelvtani eltérések általában egy-egy hang eltérő fejlődésének köszönhetők. E két nagyobb nyelvjárás a következőképpen osztható kisebb aldialektusokra:
               tundrai nyenyecek: nyugati tundrai, középső tundrai (Bolsaja Zemlja), keleti tundrai
               erdei nyenyecek: keleti és nyugati.
          Egy harmadik, ma már kihalt nyelvjárásnak tekinthető a jurác vagy más néven ókeleti nyelvjárás (oroszul: jurackij), mely igen közel állt az enyec nyelvhez. Ez a nyelvjáráscsoport a XIX. századra beolvadt a többi nyenyec nyelvjárásba.
          A nyenyecek külső elnevezése jurák-szamojéd vagy egyszerűen csak szamojéd. A szamojéd szó az arktikus tundra elnevezésével van összefüggésben: 'szaamok földje'. A jurák szó valószínűleg egy erdei nyenyec nemzetségnévre (jar) vezethető vissza. A környező népek is ehhez hasonlóan nevezik a nyenyeceket: a nganaszanok, enyecek gyüraknak, a komik, az obi-ugorok jarannak, jornnak. A nyenyecek magukat nyenecnek, azaz 'ember'-nek, vagy nyenej nyenecnek, azaz 'igazi ember'-nek nevezik. A keleti népcsoport önelnevezésként a haszava 'férfi' vagy nyenej haszava 'igazi férfi' megnevezést használja. Az erdeiek körében használatos még a nyescsang 'ember' elnevezés is.


A nyenyecek története 1918-ig

          Az északi szamojédok ősei, és ezzel együtt a nyenyecek ősei is, kb. kétezer évvel ezelőtt vándoroltak a szamojédok őshazájából (Csulim folyó és a Jenyiszej középső folyásának a vidékéről) észak felé, egészen a Jenyiszej torkolatáig. Itt történt meg az északi szamojéd népcsoport széttelepülése. A nyenyecek nyugat felé egészen a Jamal-félszigetig vonultak, és birtokba vették a Tajmir- és a Jamal-félsziget közé eső észak-szibériai területeket. A 11. századra behatoltak Európába is, eljutottak a Pecsora bal partjáig, megtelepedtek Novaja Zemlján, valamint a Fehér tenger keleti partvidékén. Erről a korról a kijevi őskrónika feljegyzései tanúskodnak (1096), melyben először említik meg a szamojédokat, akiket a nyenyecekkel azonosíthatunk. E vándorlások során kialakult a ma ismert három nyenyec népcsoport. A legkeletebbi, az úgynevezett jurác-nyenyec a Jenyiszej mentén élt. Ez a népcsoport, és ezzel együtt e nyelvjárás is mára már kihalt. Az Obtól keletre elterülő tajga övezetében telepedtek meg az erdei nyenyecek. A tundrai nyenyecekkel ellentétben az ő életükben nem a réntartás, hanem a vadászat és a halászat játszott fontos szerepet.
          Történetük folyamán a nyenyecek folyamatosan kapcsolatba kerültek más nyelvrokonainkkal is. A réntartó nyenyecek leginkább az obi-ugorokkal és a komikkal tartottak fenn kapcsolatokat. De nem szakad meg a többi északi szamojéddal sem az érintkezés. Azonban ez korántsem nevezhető békésnek. Heves összecsapásokra került sor a nyenyecek és az enyecek, valamint az enyecek oldalán harcoló nganaszanok között. A XVII-XIX. század folyamán a nyenyeceknek jelentős földterületeket sikerült elhódítaniuk az enyecektől és a nganaszanoktól, és így ezeket a népeket eredeti lakóhelyükről kiszorították. Az enyecek és nganaszanok a Jenyiszej jobb partján kénytelenek voltak északabbra vándorolni. Ezeknek az összeütközéseknek a XIX. században megerősödött cári adminisztráció vetett véget. Erről a békésnek korántsem mondható viszonyról a szamojéd folklórkincsból, valamint a cári adminisztráció feljegyzéseiből meríthetünk bővebb ismereteket.
          A legjelentősebb hatást az oroszokkal való kapcsolat jelentette. Először az európai nyenyecek lettek az oroszok adófizetői. A szibériai nyenyeceket csak később érte orosz hatás. Ennek oka, hogy az első hódítókkal nem érkezett jelentősebb számú orosz lakosság, így a nyenyecek nem szorultak ki lakóhelyükről és egyéb hátrányokat sem kellett elszenvedniük. Azonban a kereskedelmi és egyben közigazgatási központok mint Obdorszk (1595, ma Szalehard) és Mangazeja (1601) felépítése kisebb változást hozott a gazdasági tevékenységben. A nyenyecek újabb eszközöket, mint pl. a hálót, a lőfegyvereket és fémeszközöket ismertek meg. Nyugat-Szibéria Oroszországhoz való csatolásával megjelent az adó, melyet a XVII. századig prémekben fizettek, majd ezt követően pénzben kellett leróniuk. Az orosz adminisztráció és a túlzott adószedés ellen több felkelésre került sor. Ezek között a legjelentősebb a Vavlo Nyenang által 1825-ben kirobbantott felkelés. A felkelők elhajtották a nagygazdák rénjeit. Nyenangot 1839-ben sikerült elfogni, de még abban az évben megszökött, így az ellenállás tovább folytatódott. 1840-ben 400 fős nyenyec és osztják csapattal megostromolta Obdorszk városát. Csellel sikerült elfogni őt és Kelet-Szibériába száműzni, de ez korántsem törte meg teljesen a nyenyecek ellenállását. A küzdelmek csak az 1856-os szintén sikertelen ellenállási kísérlet után szűntek meg.
          Az adóbehajtókkal együtt hittérítők is érkeztek Szibériába. A legjelentősebb tevékenységet Veniamin archimandrita fejtette ki a nyenyecek között. Imádságokat, törvényeket és különféle hivatalos iratokat fordított nyenyecre. Ezek az első nem tudományos célú nyenyec nyelvemlékek. Az első ábécéskönyvet Szibircev alkotta meg 1895-ben, de ez még korántsem jelentette a nyenyec írásbeliség elterjedését.


Hagyományos kultúra, hagyományos életmód

          A nyenyecek élete a réntartás köré épül. A tundrai nyenyecek körében a nagycsordás réntartás alakult ki. Egy-egy csordába akár több ezer rén is tartozhatott. A nyenyec családok a réncsordával együtt vándoroltak. Szállítóeszközként szánt használtak, ami elé réneket fogtak. Egy szán elé általában 2-7 rént fogtak. A szánhajtó balról ült a szánra, lábát félig lelógatva. A vezérrént egy hosszú bottal irányította. Többféle szánt használtak, különbözően építették meg a női szánt, a férfi szánt, a teherhordószánt stb. A különféle szánoknak a karavánban meghatározott sorrendjük volt. Első helyre kerültek az utazószánok, majd ezt követték az öltözéket szállító szánok és az egyéb teherszánok. Közlekedési eszközként használtak még különféle hótalpakat, valamint csónakot is.
          Az erdei nyenyecek réncsordái kisebb számúak. Számukra a halászat és a vadászat fontosabb gazdasági tevékenység volt, mint a réntartás. Ők a 20-30 rénből álló csordát csak ősszel terelik össze, nyáron hagyják szabadon legelni.
          Lakóhelyül a kúpsátor szolgált, melyet nyáron nyírkéreggel, télen pedig prémmel borítottak. A sátor felépítése és az a körüli munka mindig a nők feladata volt. Egy-egy szálláshelyen 3-10 sátrat vertek. Itt lakott a gazda és ezekben kaptak szállást a pásztorok is.
          Étkezésük szorosan kötődött a rénekhez. Az állat minden darabját felhasználták, kivéve a tejét. A húst fogyasztották nyersen, főve és fagyasztva is. A húsból levest is főztek, melyet esetenként liszttel sűrítettek. A rénhúson kívül egyéb állatok húsát is elfogyasztották, így pl. madarakét, de akár medve, vagy éhínség esetén a kutya húsát is. Nyáron táplálékukat hallal, tojással és bogyókkal egészítették ki. Sót csak ritkán használtak, mivel nehezen jutottak hozzá. Legfontosabb italuk a tea volt. Nyáron gyengébb, télen erősebb teát ittak. Az alkoholt az orosz kolonizáció során ismerték meg. Ugyanekkor kezdték megismerni a kenyeret is. Edényként fából faragott tálakat, valamint rézüstöket használtak.
          Ruháikat prémből varrták. Télen az ún. malicát hordták, amely egy egybeszabott kapucnis kabát. A nők nem kapucnit, hanem külön varrott sapkát viseltek. A kabát ujjához hozzáerősítették a kesztyűt, hogy szükség esetén könnyen szabaddá tehessék a kezüket. A malicát övvel fogták össze, amelyhez a legfontosabb eszközöket erősítették, így pl. a kést és a tűzkövet. Nagy hideg esetén egy újabb kabátot húztak fel. Ezt szőrrel kifelé hordták, és nem fogták össze övvel. Ruháikat feket-fehér geometrikus mintákkal díszítették. Lábbelijük télen bőrből varrt csizma, nyáron bocskorszerű lábbeli volt.
          A nyenyec társadalom legfontosabb egysége a nemzetség volt. Ezek frátriákba tömörültek. A nemzetségi társadalom felbomlása már a XVIII. században megindult, de bizonyos hagyományok szinte a mai napig megőrződtek. Ugyanekkortól figyelhető meg az erőteljes gazdasági egyenlőtlenség kialakulása. A frátriákon belüli házasság tilos volt. A leszármazást apai ágon tartották számon. A nemzetségeknek megvolt a saját szálláshelyük, temetőjük, valamint áldozóhelyük. Ide más nemzetséghez tartozó nem jöhetett be. A nőknek a családon és a nemzetségen belül is alárendelt szerepük volt. Mivel tisztátalan lénynek tekintették őket, bizonyos tilalmak kötődtek hozzájuk: pl. nem léphették át a fegyvereket, nem nyúlhattak a férfiak által használt eszközökhöz, nem fogyaszthattak medvehúst, az új sátorba csak tisztítási szertartás után léphettek be. Gyermeküket csak külön sátorban szülhették meg. A gyermek először csak gyermeknevet kapott, majd később kapta meg az igazi nevét. Jellemző volt a szamojédokra, hogy nem szívesen szólították meg egymást a saját nevükön. Ezt elkerülendő inkább a családban betöltött szerep szerint nevezték meg egymást.
          Egy-egy házasság sokszor már gyerekkorban eldöntetett. A párválasztásban gazdasági megfontolások sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint az érzelmek. A menyasszonyért ún. menyasszonypénzt (kalimot) fizettek. A többnejűség nem volt kizárt, de ezt csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak. A nyenyec családokban nagyon fontos volt a fiúgyermek. A gyermektelen nőt nem tisztelték. Ilyen esetben a férj általában újabb feleséget hozott a házhoz. Ismert volt a levirátus is. Az özvegyen maradt asszonyt a férj fiútestvére vehette el. Ennek szintén gazdasági okai voltak. A testvérnek nem kellett kalimot fizetnie a feleségért, és a háznál maradt egy munkás kéz.
          A nyenyecek hitének központi alakja a sámán (tagyebja) volt. A sámán kerülhetett kapcsolatba a közvetítő lényekkel (taagyebcjókkal), akiken keresztül érintkezhet az istenekkel. A legfőbb isten Num, aki létrehozta a világot és az égi, valamint a földi lét ura. Fontos szerepet játszott Nga, aki Num fiaként a halál istene és az alvilág ura. A főisteneknek és a kisebb isteneknek rendszeresen mutattak be áldozatot. Ezeknek a szertartásoknak a lebonyolítói a sámánok voltak. A XIX. századra azonban már eltűntek a nyenyec sámánok.
          A nyenyec népköltészet mind műfajilag, mind tartalmilag rendkívül gazdag. A legfontosabb két műfaj, amelyeket számon tartunk az epikus énekek közé tartozó szjüdbabc és a jarabc. A szjüdbac terjedelmesebb műfaj, amelyben a hős kalandjait meséli el az énekes. Ezekből a dalokból értesülhetünk a nyenyecek történelméről, háborúskodásaikról stb. A jarabc története nem a régmúltba visz, hanem valamilyen a hőssel a közelmúltban megtörtént mesél el rövidebb ének formájában. Énekeiket hangszerekkel nem kísérték. Az előadott műnek csak a dallam volt kötött, a szöveg rögtönzött. A verssorokat a dallamhoz úgynevezett töltőhangokkal igazították.


Történelem 1918 után

          1918 után jelentős változás történt a nyenyecek életében. A 30-as években szovhozosították a halászatot, a vadászatot és a réntenyésztést is. A kollektivizálás nem kerülte el a nyenyec területeket, ugyanakkor ez mégsem jelentette a hagyományos életmód teljes mértékű lerombolását. A pásztorok általában családi alapokon szerveződtek. Jelentősebb változásokat hozott a 60-as, 70-es évek iparosítási hulláma. Egyrészt ez nagy számú orosz lakosság betelepülését jelentette, másrészt jelentős környezeti rombolással járt együtt. Az építkezések teljesen figyelmen kívül hagyták az itt élő őslakosság érdekeit. Gáz és olajvezetékeket vezettek át a hagyományos vándorlási útvonalakon, lehetetlenné téve így az állatok legeltetését. Ez különösen a Pecsora vidékét és Északnyugat-Szibériát érintette. Talán az egyik legnagyobb pusztítást a Novaja Zemlján végzett atomkísérletek, valamint a tengerekbe lerakott atomhulladék okozták – és okozzák ma is. A Tajmir-félsziget természeti környezetét (különösen a levegő minőségét) a Norilszkban működő Norilszknikel nevű cég szennyezi.
          A nyenyeclakta területeken végighúzódott az orosz lágervilág. Leginkább emiatt ezek a vidékek zárt területnek számítottak. Vorkuta környékén kb. 130 ezer száműzött élt. Ezekben a táborokban az 50-es években többször tört ki lázadás (pl. Vorkutában 1953-ban és 1956-ban, Norilszkban 1953-ban). A foglyokat ugyan 1956-ban amnesztiában részesítették, de jó részük nem költözhetett vissza eredeti lakhelyére, hanem ezeken a területeken telepedett le.
          A 80-as évek végén megindult a kis népek önszerveződése Szibériában. A nyenyecek 1989-ben alakították meg a Jamal az utódoknak elnevezésű szervezetet, melynek legfőbb célja a hagyományos kultúra felélesztése és átörökítése, valamint a kis népek érdekeinek képviselete. Ugyanakkor a jelenlegi oroszországi gazdasági helyzet tovább rontja az őslakosok esélyeit. Jelentős a munkanélküliség (a nyenyecek körében 59%) és ennek következtében általános, hogy ezek a népek kilátástalannak látják a helyzetüket. Egyre növekvő problémákat okoz a fertőző betegségek, mint pl. a TBC, diftéria stb. terjedése.


Művelődés ma

          A kötelező iskolai oktatást a nyenyecek körében a 30-as években vezették be. Az első iskolát 1923-ban nyitották meg. Az első ábécéskönyv 1932-ben készült el (Jadej Wada - Új szó). Ennek kidolgozója G. N. Prokof'jev volt, aki latin betűket használt. A 30-as évek közepének politikai fordulata után 1936-ban áttértek a cirill betűs írásra, mely kevésbé igazodik a nyenyec hangrendszerhez. Ez az írásrendszer használatos ma is. Szintén a harmincas években indult meg a szépirodalmi művek, valamint újságok kiadása is. Bevezették az anyanyelvi tanárok képzését is. Azonban az iskolákban nem folyik anyanyelvi oktatás. A gyerekek a nyenyecet csak mint iskolai tantárgyat tanulhatják az első 4 osztályban. Így a nyenyec gyerekek jelentős része kétnyelvű. A nyenyec lakosság 79,8 %-a beszél oroszul. Az iskolai oktatás bevezetése az internátusi rendszert hozta magával. Ez azt jelentette, hogy a gyermekeket elszakították a családoktól, és egyben anyanyelvi környezetüktől is. Sok esetben még a letelepedett szülők is kénytelenek voltak internátusba adni gyermekeiket, függetlenül attól, hogy ugyanabban a faluban éltek. Kezdetben a tanárok még beszélték a helyi nyelvet, de az 50-es évek végétől ennek használata tilos volt. Ezzel egyidőben indult meg a kétnyelvűség ellenei propaganda is. Szerencsére ma már az internátus rendszere megszűnt, de évtizedes nyomai mindenképp érezhetőek maradnak.
          Az anyanyelv megőrzésében jelentős szerepet játszik a kialakult nyenyec értelmiség, valamint a tömegkommunikáció, mely népszerűsíti a nyenyec kultúrát.
          Lélekszámukat tekintve a nyenyecek a legnépesebb szamojéd népcsoport. A népszámlálási adatok növekvő nyenyec lélekszámról tanúskodnak.
Év
1897
1926
1959
1970
1979
1989
   Lélekszám
     9.427
     17.560
     23.007
     28.705
     29.894
     34.665
Ugyanakkor növekvő lélekszám nem jelenti az anyanyelvi beszélők számának a növekvését is. A számok ebben az esetben csökkenő tendenciát jeleznek.
Év
1959
1970
1979
1989
   Anyanyelvi beszélők aránya
     84,7 %
     83,4 %
     80,4 %
     77,1 %
          A harmincas évek kedvező politikai légköre elősegítette a nyenyec irodalom és képzőművészet kialakulását. Legismertebb festőnek Tyko Vylko (1886-1960) tekinthető, aki emellett a nyenyec folklórkincs kiváló ismerője is volt, emellett szépirodalmi műveket is alkotott. A nyenyec irodalom megteremtői között tartjuk számon Anton Pirerkát (1905-1941), a fiatalon elhunyt nyelvészt és elbeszélésírót. A háború utáni nemzedék kiemelkedő alakja Ivan Isztomin (1917), aki komi-nyenyec származású. Műveiben azt örökíti meg, hogyan élik meg a szibériai népek az életformaváltással járó nehézségeket. Legjelentősebb műve a Forrás című történelmi regénye. A fontosabb írók között kell még megemlítenünk Leonyid Lapcujt (1932), Jurij Pirerkat (1939).
          Ma már a nyenyecek életét nemcsak irodalmi művek, néprajzi leírások és dokumentumfilmek, hanem játékfilm is megörökíti. A filmet (Hét dal a tundráról) Anasztázia Lapszuj és Markku Lehmuskallio rendezte. A forgatókönyv Anasztázia Lapszuj tollából származik, aki a történetet saját élményei alapján alkotta meg. Természetesen a szereplők sem igazi színészek, hanem nyenyecek, akik magukat alakítják. A film a nyenyecek történetét mutatja be a kollektivizálástól kezdődően.


Irodalom

Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák. I-II., Budapest, Móra, 1984
Hajdú Péter: The Samoyed Peoples and Languages, Bloomington, 1968
Hajdú Péter (vál.): Tundraföldi öreg. Szamojéd mesék, Budapest, 1975
Helimski, Eugen: Samojedit ja šamanismi = Kansanperinteen laitoksen julkaisuja n:o 26, Tampere, 1998
Helimszkij, Jevgenyij: A szamojéd népek vázlatos története. In Nanovfszky György (szerk.): A finnugorok világa, Budapest - Moszkva, Teleki László Alapítvány, 1996, 79-89. vagy in Nanovfszky György (szerk.): Nyelvrokonaink, Budapest, Teleki László Alapítvány, 2000, 109-120.
Hajdú Péter - Domokos Péter: Uráli nyelvrokonaink, Budapest, Tankönyvkiadó, 1978, 1982.
Homics, L. V. : Nyencü, Moszkva - Leningrád, Nauka, 1966.
Nagy Beáta Boglárka: Az északi szamojédok. In Csepregi Márta (szerk.): Finnugor Kalauz, Budapest, Panoráma, 1998, 221-231.
Neroznak, V. P. (szerk.): Krasznaja knyiga jazykov narodov Rossii, Moszkva, Academia, 1994.
Patrushev, Valeri: Uralic nations of Russia: Historic Development and present condition. FU 8. Pars I, Jyväskylä, 1995, 97-116.
Muzei i pamjatniki Tajmüra, Moszkva, Poligrafvideo, 1995.