Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra



A hagyományos komi kultúra

Komi vadász hagyományos öltözetben            A múlt században a komik többsége földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. Legfőbb terményük a rozs és az árpa volt, délen a búza, a kender és a komló is megtermett. Elsősorban szarvasmarhát, juhot és sertést tenyésztettek. A Vicsegdától északra az elsődleges szerepet a halászat és a vadászat vette át, bár mezőgazdasági tevékenységet itt is folytattak. A tundravidéken élőn komik a nyenyecektől eltanulták a rénszarvastenyésztést, sőt, mestereiknél magasabb fokon művelték: állategészségügyi intézkedésekkel, a bőr és a hús szakszerű feldolgozásával, az értékesítés megszervezésével sokkal jövedelmezőbbé tették.
           A komi konyha fontos ételei voltak a rozskenyér és a különféle levesek. Nagy karriert futott be egy jellegzetes (az udmurtoknál is ismert) ételük, a pelnyany, azaz a 'fülkenyér'. Ez nem más, mint hagymával és darált hússal töltött derelye. A tésztát kinyújtották, kerek lapokat vágtak, ezekbe csomagolták a tölteléket, majd kirakták a hidegbe. A fagyott ételt a vadász magával vihette, majd tábort ütve vizet forralt, és a pelnyany percek alatt megfőtt. Tápláló és ízletes étel. Készítésének módját az oroszok is eltanulták (ők pelmenyinek nevezik), és ma a volt Szovjetunió egész területén népszerű étel. Nyugaton inkább orosz tortellininek nevezik. A komi konyha másik figyelemreméltó specialitása a cserinyany, a hallal töltött kenyér.
Jellegzetes komi falu a Vüm medencéjében            A komi települések képe az észak-orosz falvakéra emlékeztetett, gerendaházakban laktak. (Az eldugottabb településeken ma is ez jellemző.) A komik gazdasági életében nagy szerepe volt a kereskedelemnek is. Az orosz lakosság "észak zsidói"-nak csúfolta őket, mert a déli kereskedelmi központokba ők szállították a nyenyecek, manysik, hantik áruit. Ezeket a népeket gyakran ők ismertették meg az európai civilizáció eszközeivel. (A komi egy időben közvetítő szerepet töltött be Nyugat-Szibériában: a nyenyecek, manysik jelentős része ma is tud komiul.) A munkamegosztás a feudális körülmények között élő komiknál már kialakult, sőt, társadalmi tagozódáshoz vezetett: jelentős kereskedőréteg alakult ki.
           Mindennek köszönhetően a komik műveltsége az oroszországi népek átlagos műveltsége fölé emelkedett: 1897-ben a komi férfiak 26,2%-a, a nők 3,2%-a (összesen 15%) tudott olvasni! Közülük számosan végeztek (orosz) középiskolát, sőt, egyetemet. A komi származású tudósok közül megemlítendő Georgij Litkin szentpétervári gimnáziumi tanár, aki finnugor nyelvészeti, néprajzi és történelmi tanulmányai révén vált ismertté; ill. Kallisztrat Zsakov, aki a szentpétervári pszichoneurológiai intézetben, majd a rigai egyetemen dolgozott. A múlt században a komiknak már volt egy jelentős költőjük, Ivan Kuratov. Irodalmi életről azonban még nem beszélhetünk (tudományos és szépirodalmi művek Oroszországban csak oroszul jelenhettek meg — a finnugor költők verseiket legfeljebb néprajzi tanulmányokban, folklórszövegként, és persze név nélkül tehették közzé), Kuratov életművét Yrjö Wichmann finn nyelvész csak a véletlennek köszönhetően találta meg — egy padláson.
Nyírkéregből készült puttony és bogyótartó edény            A komi népművészet legfontosabb alapanyaga a fa. Épületeiket rönkfáből ácsolták. Mindennapi eszközeik között nélkülözhetetlenek voltak a nyírkéregből font tartó- és szállítóedények, tarisznyák, puttonyok. A déli területen sajátos templomi szobrászat alakult ki, mely az egyházi stílustól eltér, és régi, kereszténység előtti motívumokat őriz. Edényeik, evőeszközeik nagy részét fából faragták. Fából faragott edényeik díszítései zoomorfok, és rendkívül hasonlítanak a régészek által talált kerámiaedényekre. A kerámiakészítés azonban még a múlt században is meglehetősen fejletlen volt: agyagedényeiket kézzel formázták. A népviseletben a városi eredetű orosz ruházat erős hatása érezhető. A régies öltözködés nyomai leginkább a tunikaszerű női ingben lelhetők fel. Jelentős múltja van a szövésnek, a vásznak előállításának. A fehér alapú szövetet piros, mértani hatású mintákkal díszítették. Ismert volt a kékfestés is, de ez nem tért el lényegesen a nyugat-európai mintáktól. Az ingeket, köpenyeket, kendőket selyemszállal hímezték ki. Ezek a motívumok is mértani elemekre emlékeztetnek. A rénszarvastenyésztők között a ruházkodás legfőbb alapanyaga a rénszarvasbőr volt.
Komi ékszerek a 9-13. századból            Ékszereik közül különösen a fülbevalók említésre méltóak. Ezek általában ezüstből készültek. A néhány centiméter hosszúságú rézfésűket a hajba tűzve vagy láncon viselték. Gyakran mindkét végük lófejjel díszített.


           A komi népköltészetben az eredeti elemek gyakran orosz motívumokkal keverednek. A népmeséknek négy fő típusát különböztethetjük meg: az anekdotisztikus-novellisztikus meséket, a tündérmeséket, a kozmogónikus-mitologikus meséket és az állatmeséket. A különböző típusok keveredése nem ritka.
           A komi mesének gyakori témája a talpraesettség, furfangosság: az eszes mesehős kihasználja az emberi butaságot, sőt, a természetfeletti lényeket is becsapja. A mesék gyakran mutatják be a szociális különbségeket, az éhínséget és a nyomort. Akár az orosz mesékben, gyakori a pórul járt pópa figurája.
           A tündérmesék szereplői hasonlítanak a magyar vagy más európai mesékből ismert alakokra: a vasorrú bába (Joma), a sárkány (Gundir), a törpék és óriások itt is megjelennek.
           A mitologikus mesék azért is érdekesek, mert csak kevés maradt fenn. A kerszténység ellen lázadó sámán, a komi Koppány, Pama táltos alakját történelmi források is hitelesítik. A kozmogóniai mondákat csak töredékes elbeszélésekből lehet rekonstruálni: ezek sokat mondanak a régi komik vallási képzeteiről. A komi kozmogóniai mondákban három vallási réteget tudunk megkülönböztetni. A legrégibb réteg az animizmus rétege. Az animizmus a halász-vadász népesség hitvilága, jellegzetes erői az erdei és a víziszellem, akiknek tetszését áldozattal kell megnyerni. (Az állatmesék alakjai is néhol zoomorf istenségek.) Az animizmus rétegénél fiatalabb a dualizmus rétege. A dualizmusban két fő istenség van: a Jó (Burmort, szó szerint Jóember) és a Rossz (Omöl), avagy az alkotás és a pusztítás. A komiknál a dualizmus közvetlenül a keresztény térítés előtt kezdett kialakulni, rövid életű volt, ezért kevés nyoma maradt. A legfiatalabb réteg a kereszténységé. A kereszténység azonban nem vert mély gyökeret, a keresztény Isten és a szentek és az ördög alakjai összekeveredtek a korábbi képzetekkel: Isten Jennel, az animizmus levegőistenével vagy Burorttal, az ördögök az ártó szellemekkel, stb. Az állatmesék nem igazán különböznek az Európában ismert más állatmeséktől: a róka ravasz, a farkas és a medve gyakran pórul jár. Érdekes azonban a kakas igazságosztó szerepe.
           Vannak a komiknál hősmesék is, de ezek általában orosz eredetűek. A déli, Pera vitézről szóló verses mondák ugyan komi alkotások, de formai-tartalmi tekintetben ezek is közel állnak az orosz hősmesékhez.
           A népi lírát is erősen átszövik az epikus elemek. Az archaikus réteget a formailag kötetlenebb, elsősorban gondolatpárhuzamokból építkező költészet jellemzi. Fontos műfaj a sirató (beredcsanküv), melynek szerkezete meghatározott: a bevezetés a halál tényének a megállapítása, az elbeszélő rész a halottnak feltett kérdésekből áll, a befejezésben pedig a fájdalom jut kifejezésre. Ezen a szigorú szerkezeten belül azonban nagyfokú improvizációra nyílik lehetőség. A siratók középpontjában mindig az örökké munkálkodó férfi vagy asszony áll.
Izsmai réntartó komik            A nuranküv tulajdonképpen sorsének, melyben az előadó saját életét énekli meg. Ez a műfaj az északi réntenyésztők között elterjedt. Előadása nem alkalomhoz kötött, és legszebb darabjai alkotóiktól elszakadva közkinccsé válnak. Az improvizált lírának egyéb formái is ismeretesek, mint például a regrutadalok vagy a menyasszony-búcsúztatók.
           A komi népi líra legfiatalabb rétege a kötöttebb formájú, strófikus dal.
           A régi komi zenében fontos szerepet játszottak a sípok. A mai komi népzene nagyon hasonlít az oroszra, a régi komi motívumok csak odafigyeléssel, hozzáértéssel fedezhetők fel bennük. Az archaikus egyszólamúsággal szemben a legújabb réteg többszólamú.


           Mint arról korábban szó esett, a régi komik vallása az animizmus volt, azaz lelket tulajdonítottak a természet minden jelenségének: az állatoknak, a növényeknek, a folyóknak és a tavaknak, a réteknek és az erdőknek, a hegyeknek és a domboknak, de még az időjárási jelenségeknek is. Jen, az ég istenének alakja vált végül a kereszténység Istenévé. A rossz isten, az ördög neve kul (ő teremtette a legyeket és a szúnyogokat, ő küldi a hőséget és a fagyot).
Ókomi bálvány. K. Sz. Korolyov rekonstrukciója            Rendkívüli jelentőségűek voltak a az égitestek szellemei, továbbá az erdei és a víziszellem. Ezeket a komik embereknek nevezték, és rendkívül antropomorf nézeteik voltak róluk: a szellemeknek házuk van, gazdálkodnak, vásárba járnak; az ember megtréfálhatja, becsaphatja őket, megküzdhet velük. Hasonló szellemek tanyáznak a különböző épületekben is: minden épületnek megvan a maga szelleme. A háziszellem a kemencében lakik, az elhagyatott házakban a szellemek családot alapítanak. Ezen kívül mindenkinek megvan a saját védőszelleme, ortja.
           A déli komikról még a múlt században is azt jegyezték fel, hogy állatokat áldoztak — a keresztény Istennek. Gyakran a szenteket is isteneknek tekintették, és hasonló képzeteik voltak róluk, mint a pogány istenekről vagy halottaikról. A betegségek annak jeleként értelmezték, hogy valamelyik isten vagy halott áldozatot követel tőlük. A szenteknek gyertyát és néhány kopejkát vittek áldozatul. A gyertya nagysága a beteg szerv nagyságának felelt meg, általános gyengeség esetén embernagyságú is lehetett. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy a rossz sorsért bosszút lehet állni az istenen: ilyenkor az ikont fejjel lefelé állították a polcra.
           A vallás fontos része volt a halottakkal való érintkezés. A hagyományos temetkezési módszerre jellemző volt, hogy a sírok mellett vagy a sírnak döntve — felfordítva vagy a talpukon — szánok álltak. Gyakran a fejfa is egy szánrúd vagy szántalp volt. Ha valahol kereszt állt, azt is szántalpból ácsolták. A sírok a múlt században már főleg nyugat-keleti tájolásúak voltak, de korábban az észak-déli tájolású sír volt a jellemző. A temetők sűrű erdő szélén van tisztásán épültek, gyakran dombtetőn vagy folyóparton.
           Feltételezhető, hogy a temetkezés legősibb formája az volt, hogy a halottat otthagyták abban a sátorban vagy kunyhóban, amelyben lakott (erre a szokásra már csak mondákból következtethetünk). Később sírokat ástak, de ezek mélysége nem érte el az egy métert. A holttestet nyírfakéregbe csavarták, vagy kivájt farönkökben temették el. Később elterjedt a koporsó is. A koporsót gyakran már haláluk előtt elkészítették és éveken át különféle célokra használták. A koporsó a siratókban mint közönséges parasztház jelenik meg (a komi gort szó egyaránt jelenthet házat és koporsót!): valóban, ablakot is vágtak rá.
           A temetés négy fő mozzanatból állt: a halott lemosása, felravatalozása, elbúcsúztatása és a halotti torok. A halottat élelemmel és ruházattal látták el, botot és pénzt adtak neki. Használati tárgyait a sír körül hagyták. A déli komik még a múlt század közepén is pap nélkül temettek, a pap csak a temetés után jelent meg. A temetés után még bizonyos ideig kijártak a sírhoz, a halottnak enni- és innivalót vittek. A halál nem a lét végét jelentette, csupán átköltözést egy másik világba. A halott továbbra is segíti családját, de aha azok megfeledkeznek róla, megbünteti őket.

           A komi kultúráról szólva többször meg kellett említenünk, hogy sok közös vonása van az orosszal. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a komik mindent az oroszoktól vettek volna: sok mindent az oroszok tanultak el a komiktól vagy más finnugor népektől. Leghelyesebb tehát, ha azt mondjuk, hogy az észak-oroszországi régió népi kultúráját több együtt élő nép közösen alakította ki. Ezt mutatja az is, hogy míg a déli orosz (ill. ukrán, belorusz) siratók líraiak jellegűek, addig az északi orosz siratóénekek, hasonlóan a finnségi és a komi siratókhoz, epikusak.


Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra