Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra


A lappok történelme 1918-ig

Rének            A lapp nép feltehetően a korai neolitikumban – az utolsó jégkorszak jégtakarójának visszahúzódása után – a komsa kultúra Skandináviába betelepülő népességéből és a Kr.e. 4. évezredtől a mai Kelet-Karjala, Finnország és a Baltikum területére beáramló finnugor eredetű népességből származik. Az idők folyamán a lappok magukba olvasztották Fennoskandia őslakóit. (A lapp nép minden bizonnyal több embercsoport egybeolvadása folytán alakult ki; erre utalnak a különböző területeken élő lapp népcsoportok közötti antropológiai eltérések.) A mai Dél-Finnország és Karjala vidékéről a lappok egyre északabbra vándoroltak - a terjeszkedő finn és karjalai települések és az adóztatás elől.
           A vándorló vadréneket követve a lappok ősei legkésőbb a Kr.u. 1. évezred folyamán fokozatosan érték el a Jeges-tengert és mai lakóhelyüket. Ezzel egyidejűleg kezdenek rátérni a rénszarvastenyésztésre is, de ez csak a 16. századtól válik jelentőssé. A lapp, e hagyományos életformáját sokáig megőrző természeti nép, az utóbbi másfélezer évben mindig csak élte a maga életét - visszahúzódott, igazából csak a természettel harcolt. Mivel nem alkottak saját államot, történelmük az államalkotó nemzetek (norvég, svéd, finn, orosz) történelmének része, melyben fontos szerep jut a lappok megadóztatásának. A rendszeres megadóztatásuk a 9. századtól kezdődik. A norvég király olyan jogokkal ruházta fel hűbéreseit, hogy azok adót szedhettek a lappoktól és kereskedhettek velük. A lappokat a norvégokon kívül adóztatták még a svédek, a finnek, a karjalaiak és az oroszok is. Gyakran előfordult, hogy a — kezdetben prémekben és halban fizetendő — adót egyszerre többen is beszedték. A kíméletlen adóztatás, valamint a norvég, a svéd és a finn parasztok észak felé terjeszkedése egyre kevésbé tette lehetővé a lappok számára, hogy hagyományos életmódjukat megőrizhessék, s így a még lakatlan területek felé szorultak. A svéd király már a 14. század közepén adómentességet ígért azon alattvalóinak, akik Lappföldre költöztek. Ugyanez ismétlődött meg a 18. század második felében. Az adóbehajtást a királyok gyakran bérbe is adták, Svédországban azonban I. Gusztáv Vasa uralkodása alatt ezt megszüntették, s az adók a továbbiakban az államot illették. A karjalaiak adóbehajtási joga először Novgorodra, majd a 15. század végétől Moszkvára szállt. Lappföld adóztatása nemzetközi kérdés is volt, háborúkat lezáró békeszerződésekben is szerepelt.
Lapp sámándob            A keresztény térítés már a 11. században megkezdődött, de az adóztatás megszervezése sikeresebbnek bizonyult, mint a hit terjesztése, mivel a lappok jelentős része mások számára megközelíthetetlen területen élt. A nyugatibb vidékeken a 16. századtól evangélikus templomok épültek, míg a Kola-félszigeten a 15., majd a 16. században létesültek ortodox kolostorok, melyek jobbágyaikká tették az ottani lappokat, s gyakran kisajátították a legjobb halászhelyeket és legelőket. A kereszténység lassan terjedt a lappok között, egyesek még a 19. században is az ősi sámánhit követői voltak.
           Az Oroszországhoz tartozó lappok 1764-ben állami jobbágyokká váltak, de a kolostorokat is el kellett tartaniuk. Az 1861-es jobbágyfelszabadítás után viszont a lappok gyakran a kereskedők és a hitelezők áldozataivá váltak Az amerikai indiánokhoz hasonlóan, a lappok megkörnyékezésében és félrevezetésében a múlt század második felétől kezdve egyre gyakrabban használták az alkoholt.
           A nyugatabbra fekvő lapp területeken az 1840-es évektől kezdve egyre több követőre talált Lars Levi Laestadius lelkész puritán mozgalma, mely mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend. 1852-ben a szeszárusítás betiltását követelő lappok egy csoportja a norvégiai Kautokeinoban megölt egy kereskedőt, felgyújtotta a boltot, a paplakot és a rendőrőrsöt. A lappok történelmének ezt a szinte egyetlen felkelését szigorú megtorlás követte. Két lázadót lefejeztek, heten közülük pedig börtönben pusztultak el.
Rénpásztorok            A jelenlegi Lappföldtől délre élő lappok a 16-18. században fokozatosan beolvadtak más népekbe. A 18. század közepén Svédországban új erőre kapott a svédek és a finnek telepes mozgalma, mely egyre szűkebb keretek közé szorította a hagyományos lapp gazdálkodást, s ez többek között a lappok elszegényedéséhez vezetett. A 19. század közepére a svédországi lapp nyelv helyzete már annyira megrendült, hogy sokak számára feleslegesnek tűnt további fenntartása. Az iskolareformok egyik célja nyíltan a svédesítés volt. A 20. század elején megváltozott a hivatalos állami politika, nem törekedtek többé az erőszakos civilizációs program végrehajtására, de ekkorra a lapp társadalom már menthetetlenül bomlásnak indult.
           Norvégiában a 18. század végétől kezdett erősödni az asszimilációs politika, amely a 19. század végére már intézményesített norvégosítássá vált. Megszülettek az első asszimilációs törvények, és nagyarányú telepítésekkel megváltoztatták a nemzetiségi arányokat. Jelentős norvég települések jöttek létre elsősorban a határövezetekben. 1905-ig kiépült a norvégosítás formai és intézményes kerete. A 20.század elején például csak az vehetett földet Norvégiában, akinek norvég volt a neve, és beszélt norvégul. A lappok teljes beolvasztását célzó oktatási rendeletek a második világháborút követő évekig maradtak hatályban. Finnországban is jelentkeztek a finnesítés különböző formái, ha nem is olyan mértékben, mint a fentebb említett területeken.
Nyári éjfél            A Kola-félszigetre — melynek a Nagy Északi Háború (1700-1721) után átmenetileg csökkent a stratégiai jelentősége — 1868-tól a határterületek biztosítására oroszokat telepítettek, akiknek kereskedelmi és vállalkozói tevékenységét nem korlátozták. A lappoknak is kedvezményeket ígértek, ha azok felhagynak vándorló életmódjukkal. A régi életforma háttérbe szorulása elősegítette az oroszosodást.
           Az első nyomtatott lapp nyelvű könyv N. A. Rhen (1580-1628) evangélikus lelkész pitei-lapp ábécéskönyve és templomi énekeskönyve 1619-ből. Ezt követte 1633-ban egy katekizmus. Fjellström nevéhez fűződik az Újtestamentum első lapp nyelvű fordítása 1755-ből. Ez egyben kísérlet volt (az első) az irodalmi nyelv megteremtésére, melynek keretében két dialektusból alakította ki a közös déli-lapp irodalmi nyelvet, melyet a múlt század közepén kiszorított a Laestadius által használt lulei-lapp nyelv. (1957-ben új déli-lapp irodalmi nyelvet alakítottak ki. Az inari-lappoknak 1934 óta, a kildinieknek az 1983 óta van irodalmi nyelvük.) A teljes biblia 1811-ben jelent meg először lapp nyelven. Ami az ún. orosz-lapp nyelveket illeti, az első könyv (egy szentírásfordítás) 1879-ben látott napvilágot. Az első lapp nyelvű újság a norvégiai Muittalaegje (1873-1875) volt.


Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra