Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra


A hagyományos lapp kultúra

Tipikus lapp sátor váza            A réntenyésztés velejárójaként a lappok csordáikkal téli és nyári szálláshelyeik között vándoroltak. A határokon az átjárást kezdetben semmi sem korlátozta. A lapp társadalom alapját a családok közössége (siida) alkotta, melyek megélhetését a közös tulajdonban lévő földterület nyújtotta. A földet családonként vagy nemzetségenként osztották fel. A lappok rénvontatta szánjaikon vándoroltak, sátraikat rénbőrrel borították. Ma már ilyen sátrakat csak turistáknak szánt látványosságként állítanak fel. A lappok egy része már századok óta megtelepedett, lakóházaik nem különböznek a mellettük élő norvégok, svédek, finnek vagy oroszok házaitól.
           A hagyományos lapp konyha legfőbb nyersanyaga a rénszarvashús, ezt általában főzték, a rénszarvas vérét pedig nyersen fogyasztották. A táplálkozást hal (főleg füstölt) és a különböző bogyók tették változatosabbá.
Lapp csizma            A lapp népművészet fontos részét képezik a lappok hagyományos népviseletei, melyeket nagyon jól meg lehet különböztetni a viselőik lakhelye szerint. Jellegzetes a kék felsőrész, melyet piros, sárga és zöld színű, apró mintás szalagok díszítenek. A lábbelik rénszarvasbőrből készülnek. A fejfedők is igen jellegzetesek, és igen eltérőek a különböző vidékek szerint. Például Kautokeinoban a férfiak hosszúkás, henger alakú sapkát viselnek, melyek díszítése megegyezik a felsőrész ujjait és derekát ékesítő apró, színes motívumokkal. Karasjokban viszont a férfiak a "lapp sapkaként" ismert ún. négyszél-sapkát viselik, mely négy csücsökben végződik.
Lapp kések            Ezen kívül fontos megemlíteni a praktikus használati tárgyként a lappok mindennapjaiban jelenlévő jellegzetes késeket, melyek fa vagy csont markolata nem feltétlenül díszített, ám a legegyszerűbb darab is hihetetlen esztétikai élményt tud nyújtani.

           A lapp népköltészetnek megvannak a saját, önálló formái. A szomszédos népek folklórja irodalmak csak kevéssé hatott. A legeredetibb lapp verses forma a jojk vagy jojka (lappul: luohti). Általában kötetlen, rögtönzött ritmusú, a dallam- és a szövegritmus elválaszthatatlan egységére épül. Jellemző rá a hangsúlyos szótagok megnyomásával létrejövő lüktetés, melyet jelentés nélküli elemek követnek, pusztán a dallam kísérésének céljából. A dallam, a zene sokszor fontosabb, mint a szöveg. A jojka a lappok életének szerves része, jojkák nap mint nap elhangoznak és születhetnek is. A jojka nem más, mint a lapp emberek spontán reakciója a különböző élethelyzetekre. Több funkcióval is bírhatnak. Segítségükkel emlékeket (pl.: egy régi családi összejövetel) vagy (akár aktuális) élményeket fogalmazhatnak meg (pl.: egy természeti jelenség), az egyéni és a csoportos öntudatot, az összetartozást erősíthetik, de vallási töltetűek is lehetnek. Kommunikációs és pedagógiai szerepük is lehet (pl.: gyerekek "megfélemlítése", ha rosszat tettek). Praktikus funkciójuk is lehet, tudniillik nyugtató hatással vannak a rénszarvasokra.
Kesztyű és kendő            A múltban a lapp nyelv hátrányos helyzete miatt sokan nem tanultak meg írni és olvasni anyanyelvükön, sokan napjainkban sem tudnak helyesen írni. Fontos szerephez jutott így a szájhagyomány útján terjedő irodalom, élén a mesékkel. A lapp mesék szereplői többek közt a medvék, Stallo és a csudik. Stallo olyan mesefigura, akinek a személye századokon át alakult ki, s igazából senki sem tudja, ki is az a Stallo. Sokszor ábrázolják trollként (manó az északi mitológiákban), és sokan hallották gyerekként, hogy ha nem lesznek jók, elviszi őket Stallo. Egyes elbeszélésekben pedig a „karácsonymanó” (a télapó a skandináv országokban egy kedves manó) szerepkörével ruházzák fel, aki karácsonyeste rénökörszánon körbejárja a vidéket. A csudik (más néven csúdok) - akik számos mesében felbukkannak - egy nép, mely a mai Oroszország területéről származott, s mely sokszor támadt a lappokra. (Nils Gaup filmrendező híres filmje szintén olyan történeten alapul, melyben a csudik a lappok fő ellenségei.)
           Just Knud Qvigstad (1853-1957), az egyik legjelentősebb népmesegyűjtő az észak-norvégiai Troms megyében, a lapp nyelv és kultúra átitatta környezetben nőtt fel, s innen kapta az indíttatást, hogy meséket gyűjtsön. Első mesegyűjteménye 1885-ben jelent meg, és 1927-29-ben napvilágot látott hatalmas, négy kötetes könyve is, Lappiske eventyr og sagn címmel.

Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra