Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra

A hagyományos udmurt kultúra

Észak-udmurt (kétszintes) kenosz          Az udmurt falvak mindig folyó vagy patak partjára épültek. A folyón általában kis tavat duzzasztottak, ez biztosította a halellátást és kellemes környezetet nyújtott a libáknak, kacsáknak, melyek áldozati állatként is igen fontosak voltak. Az udmurtok földje mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, az udmurtok a múlt században szinte kizárólag a mezőgazdaságból éltek. Legfontosabb terményük a rozs, a zab, az árpa a búza, a borsó, a kender és a len volt. Földjük általában több volt, mint a környékbeli tatároknak és oroszoknak. Az irtásos-égetéses földművelést kombinálták a háromnyomásos gazdálkodással. Mivel a hamar kimerülő földeket évekig kellett pihentetni, gyakran volt szükség újabb erdőterület művelésbe vonására. A 19. század második felében korszerűbb eszközök, nagyobb termésátlagot eredményező vetőmagvak terjedtek el. Ekkor jelent meg a burgonya, amely hamarosan az egyik fő táplálékukká vált.
         Jellegzetes udmurt étel a krumplival, hússal, tojással vagy káposztával töltött kelt lepény, ill. a szintén kelt tésztából sütött, vajas-tojásos töltelékkel megkent palacsinta. Nagy karriert futott be egy jellegzetes (a komiknál is ismert) ételük, a pelnyany, azaz a 'fülkenyér'. Ez nem más, mint hagymával és darált hússal töltött derelye. A tésztát kinyújtották, kerek lapokat vágtak, ezekbe csomagolták a tölteléket, majd kirakták a hidegbe. A fagyott ételt a vadász magával vihette, majd tábort ütve vizet forralt, és a pelnyany percek alatt megfőtt. Tápláló és ízletes étel. Készítésének módját az oroszok is eltanulták (ők pelmenyinek nevezik), és ma a volt Szovjetunió egész területén népszerű étel. Nyugaton inkább orosz tortellininek nevezik. Vitaminszükségletüket leginkább különböző bogyókból (málnából, eperből, ribizliből, nálunk nem vagy kevésbé ismert erdei bogyókból) fedezik. A teafogyasztás általános, a kávé viszont ritkaságszámba megy. Otthon sört is, pálinkát is főznek. Pálinkát gyakorlatilag mindenből: mézből, rozsból, bogyókból, de akár céklából, uborkából is tudnak készíteni.
Dél-udmurt (egyszintes) kenosz          Mivel állami jobbágyok voltak, a múlt században már vagyoni különbségek is kialakulhattak közöttük. Viszonylagos jólétben éltek. A szarvasmarhatartástól kissé idegenkedtek (nem tudtak védekezni a járványok ellen), lovat viszont gyakran tartottak, hiszen a gyártelepek és a fakitermelés állandó fuvarozási alkalmat nyújtottak. Kiegészítő jövedelemforrást jelentett a halászat. Ősi mesterségük volt a méhészkedés, és volt némi háziiparuk is. A vadászat a 19. században már inkább csak szórakozás volt, mint valódi jövedelemforrás. A középkorban azonban, mikor a vidék gazdag volt prémes állatokban, a vadászat igen fontos jövedelemforrást jelentett. Általában a mókus szemébe lőtték nyilaikat, hogy ne sérüljön az állat prémje. Az udmurtban a pénzt konydonnak mondják, ami a 'mókus ára' (ma: konyü dun) kifejezésből jött létre.
         A kereskedelemben az udmurtok nem voltak gyakorlottak. Egyes leírások szerint gyakran a vásárra vitt árujuk is eladatlan maradt, mert ha egyszer nagy nehezen kimondták az árat, akkor ahhoz a végsőkig ragaszkodtak.
Udmurt házbelső          Az udmurtoknál megmaradt a nagycsaládi életközösség, ill. a nagycsaládokat összefogó nemzetségek rendszere. A falvakban egy-egy nagy gazdaság több családot egyesített magában. A rokonság együtt élt, együtt gazdálkodott. Mindegyik nagycsalád a saját házában lakott, a házak egymás közelében álltak. Településeik az orosz falvakra emlékeztetnek: az utcák szélesek (a múlt századig utcák sem voltak, az udvarok szabálytalanul álltak), a házak gerendából épültek. A ház és a gazdasági épületek U alakban vették körül a telket. Néhány régi épülettípus is megmaradt: ilyen a kenosz, mely régebben lakóház volt, és csak később vált gazdasági épületté: nyáron gyakran még ma is a kenoszban alszanak. A másik hagyományos épülettípus a kwala, ablakok és mennyezet nélküli építmény, mely a nemzetségi és a családi bálványok őrzőhelye, máshol nyári konyha volt. A lakóház alsó részében pince vagy konyha található, az egyterű lakás kissé megemelt. A modernebb téglaházak is egyterűek. A bútorokat a fal mellé helyezik, a szoba közepét üresen hagyják. Az udmurt falu képe az utóbbi száz évben sem változott sokat.
         Egy-egy bölyakhoz (nemzetséghez) 10-15 család tartozott: ezek földbirtoka még a 19. század végén is osztatlan volt. A bölyak terminus helyett gyakran a vorsudot is használták. A vorsud eredetileg a nemzetségi védőszellem neve volt. A nemzetségek exogámok voltak, azaz a fiataloknak más nemzetségből kellett párt választaniuk. A nemzetségek gyakran nagyobb egységben, vüzsiben egyesültek. Ezek azonban endogámok voltak, azaz tagjai csak egymás között házasodhattak.
Asszonyok észak-udmurt viseletben          Gyakori volt, hogy a feleség idősebb volt a férjnél. Ennek az volt az oka, hogy a fiatal lányokat mint jó munkaerőt csak nehezen engedték el a családból, a fiúkat viszont minél hamarabb megházasították, hogy dolgos kezeket hozzanak a családba. Ezzel összefüggésben viszont a lányokat szabadon engedték, szabad volt szexuális életet élniük, sőt, erről nyiltan beszéltek is. Leányanyának lenni nem volt szégyen, egy nő egy-két gyerekkel is könnyen férjhez mehetett.
         Míg a bölyak erős gazdasági-társadalmi egységet képzett, a vüzsi csak kultikus közösség volt. Az egyes vüzsik vallásos hiedelmei, szertartásai különböztek egymástól. A vüzsi élén az öregek tanácsa, a kenyes állt. Ez szinte korlátlan hatalommal rendelkezett. A kenyesben általában jómódú parasztok ültek.
         A nemzetségeket anyai ágon tartották számon. Ma kb. 70 nemzetségről tudunk. Az udmurtok a mai napig számon tartják, melyik nemzetséghez tartoznak. A nemzetségi rendszer összetartó erejének köszönhetik, hogy többségük ma is egy tömbben él, és nyelvük viszonylag egységes.
Észak-udmurt női köntös          Az udmurtok népviselete igen jellegzetes. Az északi típus archaikusabb (hasonlít a mari viseletre), délen azonban erős tatár hatás figyelhető meg. A női ruházat legfontosabb darabja a tunikaszabású, dúsan hímzett és fémcsüngőkkel díszített ing volt. Erre gyakran hasonló, de elől végig nyitott köpenyt vettek. A ruha hímzésében a geometrikus motívumok voltak az uralkodóak. Lábukra nyírfakéregből font bocskort húztak. A női ünnepi viselet elmaradhatatlan része a nyakláncra fűzött pénzfüzér. Ezek akár derékig is érhettek, akár öt kilót is nyomhattak. Általában öröklődtek: egy-egy füzéren akár többszáz éves érméket is lelhetünk. A férfiak viselete alig különbözött az orosz parasztok viseletétől. Ma már népviselettel ritkán, ünnepi alkalmakkor, akkor is inkább a déli falvakban találkozhatunk.

Jellegzetes udmurt ékszer a pénzérmékkel dúsan rakott nyaklánc          Az udmurt mesék közül az állatmesék, a tréfás-tanulságos mesék, ill. a tündérmesék az európai mesekincs motívumait ismétlik, bár természetesen a történetek udmurt környezetben játszódnak és sajátos udmurt színezetük is van. Meséiket a házban végzett téli munkák (bocskorfonás, len- és kenderfonás) közben mesélték. Az udmurt mesék, mondák általában nagyon realisztikus szemléletűek. Rendkívül sok a történeti monda, amely a nemzetség hőseinek tetteit mondja el. Több monda örökíti meg a tatárok, a marik és az oroszok ellen folytatott hadjáratok emlékét, a függetlenség elvesztésének történetét. A mesék különösen az udmurt hitvilág kutatásához nyújtanak értékes adatokat.
         A hagyományos udmurt kultúrában rendkívül fontos szerepe volt a dalnak. A dalokat általában improvizálták, bizonyos alkalmak kényszerítették az egyént az improvizálásra. Ilyen alkalmak voltak a bevonulás, a házasságkötés, a vendégség — a háziasszony dallal köszöntötte a vendéget, aki dallal felelt rá. Egyes dalok eredeti szerepkörüket elvesztve más szokásokban éltek tovább: ilyenek voltak a lakodalmi szokásokban fennmaradt vadászdalok. Az északi dalok archaikusabbak, dallamuk egyszerűbb, formailag kötetlenek, szabad szótagszámúak, rímtelenek, strófákra nem tagolódnak és az epikus, leíró részek túlsúlya jellemző rájuk. A déli dalok erős tatár hatásról tanúskodnak, általában négysorosak, rímesek, líraiak. A Tatárföldön élő, elszigetelt udmurtok között fennmaradtak igen archaikus, három hangra épülő dallamok is. Az udmurtok népi hangszerei közül legjellegzetesebb a citeraszerű krezs (oroszul guszli). Ezt a régióban élő marik, oroszok is használják. A krezzsel általában szelíd, lírai dalokat kísérnek.
Krezs

         Bár az udmurtok hivatalosan a 18. század óta pravoszlávok, valójában századunkig megőrizték pogány hiedelmeiket: ezek gyakran pravoszláv vallási elemekkel keveredtek. A pogány hit elsősorban a különböző szellemek iránti tiszteletben és a halottkultuszban nyilvánult meg.
         Az udmurt mitológiában mindennek (az égitesteknek, az időjárási jelenségeknek, a földnek, az erdőnek, a vizeknek, az épületeknek) megvan a maga szelleme (ezt hívják animizmusnak). Ezek a szellemek emberformájúak, jóindulatukat áldozattal lehet elnyerni. A népmesék szerint az ember le is győzheti, be is csaphatja őket. A különböző szellemek néha igen szívesen segítenek elvégezni az ember munkáját. A szellemeket az udmurtok vozsónak (szellemnek) vagy murtoknak nevezik, aszerint, hogy minek a szellemei — a murt szó egyébként a régi udmurt nyelvben embert jelentett, és azonos az udmurt szó utótagjával.
         A szellemek rendkívül antropomorf lények: a házi szellemek az emberekkel egy házban, a vízi- és erdei szellemek a víz alatt vagy az erdőben, de az udmurtokéhoz hasonló házakban laknak, és öltözékük is az emberekéhez hasonló. A szellemek is tartanak lakodalmat, az emberhez hasonlóan szaporodnak. Ha az ember nem vigyáz, megtörténhet, hogy szellemmel köt házasságot. A szellemeket le is lehet lőni, de a puskába golyó helyett hársfaszilánkot kell tenni.
         Ugyanakkor a szellemeknek hatalmas erejük van: tövestül tépnek ki fákat, füttyel vihart támasztanak stb. Ha a vadász az erdőben akar aludni, előbb engedélyt kell kérnie az erdei szellemtől. Az erdei szellemnél is többet foglalkoztatja az udmurtokat a víziszellem alakja. Ezeknek általában hosszú a hajuk, de előfordul, hogy csak egy szemük van, az is hátul. Mások szerint csak arról lehet őket megismerni, hogy kabátjuk csücske mindig vizes. Ha elvesztik ujjaikat, azok újra kinőnek. Asszonyaik feltűnően szépek. Ha a víziszellemek megbetegszenek, az ember segítségét kérik, sőt, bábát is az emberek közül hívnak. A víziszellemek általában gazdagok, házaik is jómódról vallanak.
Készülődés az áldozatra          Az udmurtok hagyományos ünnepei mind a mezőgazdasági munkákhoz kötődnek. Ilyenek a güron büdton (a mezei munkák befejezésének ünnepe), a ju vös (a következő évi jó termésért való könyörgés ünnepe), a szénakaszálás kezdetének ünnepe vagy a szántás befejeztével megtartott gerber. Az ünnep középpontjában az áldozat állt. Mivel az udmurt nemzetségek között hitben és szertartásban nagy különbségek is lehettek, nehéz általános képet rajzolni ezekről az ünnepekről. (A kutatást nehezíti, hogy a vallási üldözéseknek kitett udmurtok nehezen vallanak hitükről.) Jellemző volt, hogy a faluközösség együtt ment áldozni, az istenség csak az áldozati állat vérét, belsőségeit, esetleg néhány szervét kapta; ezeket általában külön üstben főzték meg, vagy egyenesen a tűzbe dobták vagy egy gödörbe ásták. Az áldozat után az áldozati állat maradékát a közösség együtt fogyasztotta el.
Áldozati ünnep          Az áldozatnak két jellemző helyszíne volt. Ezek közül az egyik a lud, körülkerített szellős liget. A ludban tilos volt letörni az ágakat vagy bármit kihozni onnan. Mivel a lud a legények férfivá avatásának helyszíne, nők nem közelíthették meg. Általában itt hozták meg a fej-láb áldozatot (jür-püd poton). A hagyomány szerint Inmarnak lovat kell áldozni, de a lovat két lúd is helyettesítheti (de a négy lábnak meg kell lennie!): ezeket nyírháncsból készült kantárral szerelik fel. A levágott ludaknak csak a feje és a lába kerül az áldozati üstbe, a többi az ünnepre levágott birkákkal együtt fő meg. Az áldozati üsthöz csak a főpap nyúlhat hozzá. Más leírások szerint a ludban nem Inmarnak, hanem Keremetnek, a rossz istenének mutattak be áldozatot, sőt, sok helyen a ludat hívják keremetnek.
         Az áldozatok másik jellemző helye a nemzetségi bálványok háza, a kwala volt. Ez általában az udvaron állt, de a nagyobb közösségeknek is voltak külön kwaláik, amelyek a ludhoz hasonlóan a falutól távolabb, az erdőben álltak. Az áldozatot négy pap vezeti (ők csak a szertartás ideje alatt viselik címüket). Mindegyiküknek sajátos feladatai vannak. A kwalában minden megjelent család feláldozza a maga kacsáját: vérét a tűzbe eresztik és imádkoznak. A kwalában arakit (házipálinkát) és friss kenyeret helyeznek el. Ezeket akkor kapják vissza, amikor minden család végzett az áldozattal. A szertartás végeztével a vösas nevű pap vezetésével imádkoznak a kwala mellett, a szabadban azokért, akik a szabadban haltak meg. Az ima végeztével minden család megfőzi a kacsáját, levükben kását főznek. Ha az étel elkészült, elfogyasztják, az arakit körbekínálják.
         A kwalában a vorsudot, a nemzetség ősének bálványfiguráját őrizték. A bálványt hol kenyértésztából gyúrták, hol fából faragták. (Valaha a vorsud azonban olyan bálványt, amulettet is jelentett, amelyet a nyakban viseltek.) Ha elköltöztek, a vorsud átköltöztetése külön ceremónia volt. A vorsud mindig kötődött egy fához (megvolt a szabály, melyik bálvány alá milyen fa ágát kell tenni), ezért feltételezhetjük, hogy a nemzetség védőszelleme korábban egy fa szelleme volt. Mindez egy nagyon ősi, de eltünőben levő fakultuszra utal (a halottak szellemeihez is fák előtt kell imádkozni, ill. nekik áldozatot bemutatni).
         Az udmurt hitben rendkívül fontos szerepet játszik a halottkultusz. Az ősök és a halottak közvetítenek a család és az istenek között. Ugyanakkor többféleképpen segítik a családot: vigyáznak az állatokra, óvják a vetést, befolyásolhatják az időjárást, segíthetnek a halászatban, vadászatban. Éppen ezért a különböző munkák megkezdtével és befejeztével áldoztak nekik. A régi időkben hadba vonulva is az ősöket hívták segítségül.
         Az udmurtok szerint bizonyos betegségeket is az elégedetlen elhunytak okoztak. Őket áldozattal kellett kielégíteni, hogy a beteg meggyógyuljon. Először a lü-kujan (csontdobáló) áldozattal próbálkoztak. Egy állatot levágtak, megfőztek, és csontjait egy adott helyre vitték. Ha ez nem segített, akkor egy ber-vöst, egy utolsó áldozatot is bemutattak. Ilyenkor fekete állatot áldoztak, és az áldozópap elmagyarázta a halottnak, hogy ez az utolsó áldozat: elégedjen meg ezzel, és ne zaklassa többé az élőket.
         Az udmurtok szerint az újszülöttekbe is a nemrég elhunyt rokonok lelke költözik. Gyakran a nemrég meghalt családtag nevét kapta a gyermek. Ha a csecsemő sokat betegeskedett, azt gondolták, nem jó nevet adtak neki, és varázslót (tunót) hívtak, hogy megkeresse a gyermek igazi nevét.
         Az udmurtok istenei közül Inmar, az ég istene kezdetben valószínűleg nem emelkedett ki a többi szellem közül. Később azonban muzulmán, majd keresztény hatásra felvette a teremtő és mindenek felett uralkodó Isten szerepét. A többi szellemet sajtannak, azaz sátánnak is nevezték, anélkül azonban, hogy egyoldalúan negatív lénynek tekintették volna őket. A kereszténység hatására egyes területeken olyan képzetek is kialakultak, hogy három égi (az időjárásért is felelős) isten, Inmar, Küldüsin és Kwazs az Atya, a Fiú és a Szentlélek alakját vette fel. Máshol azonban a küldüsin szó az angyal jelentést vette fel.

Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra