Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra

A vepszék történelme 1918-ig

Ojať, 1994 (f: M. Savolainen)          A vepszék a 8-13. században erős törzset alkottak. A helynevek tanulsága szerint a vepsze településterület sokkal nyugatabbra, kb. a mai Észtország határáig terjedt. Északon vepsze volt a Ladoga és az Onyega közötti teljes terület (később itt a karjalai nyelv lűd és aunusi (onyegai) nyelvjárását beszélték, ill. részben beszélik ma is). Ugyanakkor telepei jöhettek létre a Fehér-tenger partján, sőt, a Kola-félszigeten is. Egyes feltételezések szerint a skandináv útleírások bjarma népe is ezen vepsze telepek lakosságával azonosítható. A vepsze terület déli határa a Volga forrásvidéke lehetett: ezek a területek azonban folyamatosan eloroszosodtak. A vepszéktől délre a szláv krivicsek, délkeletre a finnugor merják éltek. A korai források szerint a vepszék folyamatosan terjeszkedtek északkeletre, ahol elérték a Dvina vonalát, ahol a 11-12. században a komikkal is érintkeztek.
         A vepszék híres prémvadászok voltak. Fontos szerepük volt a cserekereskedelemben is. A volgai bolgároknak prémeket adtak fémeszközökért, fegyverekért. Intenzív kereskedelmet folytattak a skandinávokkal is: a 10-11. századból származó vepsze sírokban gyakran találhatunk skandináv fegyvereket csak ékszereket.
         A veszt az orosz krónikák azok között a népek között említik, akik Novgorodba behívták uralkodni a varjágokat (vikingeket). Novgorod nem szokványos orosz fejedelemség volt, hanem a helyi oroszok és finnugorok által közösen alkotott állam. Az idők folyamán azonban az oroszok befolyása egyre inkább megnőtt, megkaparintották a kereskedelmi hálózatot és kiszorították, ill. asszimilálták a Fehér-tó környékén élő finnugorokat. A Fehér-tó mellett fekvő Beloozero város és környéke a Rosztov-Szuzdali Fejedelemség része lett, 1238-ban pedig létrejött a Belozerszki Fejedelemség. Ez még a tatár inváziót is túlélte, de a 14. században bekebelezte a Moszkvai Fejedelemség.
Kaskez, 1997 (f: M. Savolainen)          A 13. századtól a veszeknek nincs nyomuk az orosz krónikákban, ezért a kutatók sokáig azt hitték, hogy akárcsak a merják és a muromák, ez a nép is kihalt. A vepszék azonban – ha erősen meg is fogyatkoztak – megőrizték etnikai különállásukat. Politikai önállóságukat végleg elvesztették, jobbágysorba kerültek. Megkeresztelkedtek, földjeikre kolostorok települtek. Az Onyega és a Ladoga között élő vepszék többsége beolvadt a karjalaiakba: így jött létre a karjalaiak aunusi (olonyeci) és lűd csoportja és nyelvjárása. Egy későn előkerült forrásban egy 16. századi utazó azt írta, hogy Beloozero környékén a lakosság vepszéül beszél, bár tud oroszul is. A 18. században Nagy Péter vas- és fegyvergyárakat alapított Petrozavodszkban, a mai vepsze területek északi határán. (Petrozavodszk ma a Karjalai Köztársaság fővárosa.) A vepszék megismerkedhettek a gyári munkával is.
         A tudomány számára a vepszéket A. J. Sjörgen finn tudós fedezte fel 1824-ben. 1862-ben hatvanezerre becsülték a vepszék számát, de már ekkor arról írtak, hogy a vepszék eloroszosodnak, ki fognak halni. Valójában a helyzet közel sem volt ilyen súlyos: a kutatók ugyanis csak a vepsze terület peremén jártak, ott, ahol a vepszék mindennap oroszokkal érintkeztek és valóban nagyfokú volt az oroszosodás. Igazából azonban a vepsze falvak többségében vepszéül beszéltek, és csak keveset tudtak oroszul.

Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra