Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra


Az enyecek története 1918-ig

          A szamojédok nyelvészeti adatokból kikövetkeztethető őshazája a Tomszk – Krasznojarszk – Jenyiszejszk körzetbe eső térségben lehetett. Sajnálatos módon régészetileg ez a terület a mai napig feltáratlan, így a kutatóknak egyelőre meg kell elégedniük a nyelvészet nyújtotta szűkös lehetőségekkel. Az enyecek ősei (a többi északi-szamojéd csoportba tartozó népcsoport őseivel együtt) kb. az időszámításunk kezdetekor indultak el a szamojédok őshazájából észak felé, mégpedig a Jenyiszej mentén. A szamojéd egység felbomlását minden bizonnyal külső okokkal magyarázhatjuk. A hunok megjelenése Dél-Szibériában népvándorlást eredményezett. A végbemenő változások jól követhetők a régészeti leleteken és részben a kínai krónikák is számot adnak róla. Minden bizonnyal a beáramló népek késztették az ősszamojédokat arra, hogy észak felé vándoroljanak. Esetlegesen gyorsíthatta a szamojéd törzsek szétáramlását, hogy ekkorra már a rénszarvast mint teherhordó állatot alkalmazták.
          Az északi szamojédok több száz éves vándorlásuk során egészen a Jenyiszej torkolatáig jutottak. Itt történt meg a népcsoport széttelepülése. Az enyecek a Jenyiszej és a Taz medencéjében telepedtek meg, pontosan a nganaszanok és a nyenyecek között. Ez azt eredményezte, hogy a későbbiekben is mind kulturálisan, mind földrajzilag átmeneti helyet foglaltak el a másik két északi szamojéd népcsoport között.
          Az évszázadok során természetesen kapcsolatba kerültek más népekkel is, melyről a – sajnos igen kevéssé ismert – folklórkincs és a cári adminisztráció feljegyzései tanúskodnak. Így többek között érintkeztek az evenkekkel, a ketekkel, de más szamojéd népekkel, mint pl. a nganaszanokkal, szölkupokkal és a nyenyecekkel, valamint a 17. századtól kezdve az oroszokkal is. Ezen kapcsolatok jellege alapvetően kereskedelmi és kulturális volt, azonban harci összecsapásokra is sor került.
          Az oroszok megjelenése Szibériában nem kedvezett az enyeceknek. A legfőbb kereskedelmi központok, mint Mangazeja (1601 - a város egyébként egy enyec törzs nyenyec nevéről kapta a nevét: manganyszi 'mugaggyi'), Turuhanszk és Dugyinka az enyecek etnikai területén jöttek létre. Ez természetesen összecsapásokhoz vezetett; a 17. század folyamán az enyecek többször is megtámadták Mangazeját. Konfliktusok jellemezték az enyec–nyenyec és az enyec–szölkup kapcsolatokat is. A 17. század második felében, a 18. század elején a szölkupok északabbra húzódtak, ezzel kiszorították az enyeceket a Taz mellékéből. Az erdei enyec csoportok egy része északabbra (kb. a mai lakóhelyükre) vándorolt, más része asszimilálódott a szölkupokhoz. Jelentős területeket hódítottak el az enyecektől és a nganaszanoktól a kelet felé vonuló nyenyec törzsek is, akik a 19. századra egészen a Jenyiszej jobb partjáig jutottak. A harci cselekmények a cári hatalom megszilárdulásával szűntek meg. Ekkor rögzült az igencsak megfogyatkozott enyec etnikai terület „határa” is. A nyenyecek előrenyomulása szintén asszimilációs folyamatokat indított el, a 19. század végére jelentősen megnőtt az enyec–nyenyec vegyesházasságok száma. Mivel az enyecek gyakorlatilag a nganaszanokkal éltek együtt, természetes módon gyakori volt az enyec–nganaszan vegyesházasság is. Ennek eredményeként jelentős számú enyec népesség olvadt be a másik két északi szamojéd népbe.


Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra