Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra

Az észt művelődés

          Ma kb. 1 150 000 észt él a világon, nagyrészt az anyaországban, bár viszonylag sokan élnek Oroszországban, Svédországban és Kanadában is. Egy kis nép kultúrája általában nagy teljesítményeivel is nehezen válik olyan ismertté, mint egy nagy nép akár kevésbé kiugró teljesítményével is. De éppen úgy, ahogy a legnagyobb magyar művészek közül is csak kevesen váltak világszerte ismertté, az észtek nagy kulturális értékei sem mindig jutottak el a nagyvilágba. Ismeretlensége ellenére az észt kultúra gazdag, teljes értékű európai nemzeti kultúra.

          A modern észt kultúra megalapozása talán az 1739-es Bibliával kezdődött. Ez északi nyelvjárásban íródott, és mivel déli nyelvjárású teljes Szentírás később sem követte, az északi irodalmi nyelv használata délen is elterjedt. Talán ennek köszönhető az egységes észt nép kialakulása. Korábban ugyanis külön északi (revali, azaz tallinni), és déli (dorpati, azaz tartui) irodalmi nyelv volt használatban. Természetesen a kiadványok gyakran viseltek magukon nyelvjárási jellegzetességeket. Észt nyelvű könyveket ekkoriban elsősorban német papok írtak: ezek erősen moralizáló történetek voltak. Az első terjedelmesebb észt vers, Käsu Hans Siralmas éneke a 18. század első negyedéből való. 1766-67-ben jelent meg az első észt hetilap.
K. J. Peterson szobra Tartuban           A 19. század első felében az esztofilek tevékenysége, ill. a jobbágyfelszabadítás segíti elő a kulturális felemelkedést. Ekkor alkotott az első jelentős észt költő, Kristian Jaak Peterson (1801—1822). Költőként csak később kezdték értékelni, a korban fontosabb volt, hogy lefordította Ganander Mythologica Fennicáját (svédről németre). Ez újabb lökést adott az észt népköltészet kutatásának. A gyűjtőmunka legjelentősebb szervezője Friedrich Robert Faehlmann volt. Ő hozta létre az Észt Tudós Társaságot (Őpetatud Eesti Selts), és ő vetette fel először, hogy az összegyűjtött hősi énekekből eposzt kellene összeállítani. Ezt Friedrich Reinhold Kreutzwald valósította meg. Az eposz, a Kalevipoeg ugyan később készült el, mint a finn Kalevela, de nem annak másolata. A Kalevalát Lönnrot az összegyűjtött népi énekekből fűzte össze, maga viszonylag kevés sort írt hozzá. Ezzel szemben Kreutzwald nem népi énekekből, hanem prózai mondákból építkezett, és ezeket a mondákat öntötte a hagyományos észt versformába. Így a Kalevipoeg sokal kevésbé eredeti népi mű, mint a Kalevala, bár mind tartalma, mind formája népies. Mint eposzt általában a Kalevipoeget tartják sikeresebbnek, bár finn testvére a világon sokkal ismertebb. (A Kalevipoeg magyarul is megjelent Bán Aladár, majd Bereczki Gábor nyersfordítása alapján Rab Zsuzsa fordításában.) Kreutzwald mellett a kor legjelentősebb költőnője Lydia Koidula, akinek elsősorban hazafias versei váltak népszerűvé. Az ő édesapja, Johann Voldemar Jannsen adta ki a kor legjelentősebb lapját, az Eesti Postimeest: ennek utódja a mai napig a vezető észt napilap.
          1872-ben jött létre az Észt Írók Társasága, az Eesti Kirjameeste Selts. A társaság két irányzatra oszlott: az egyik irányzat inkább népművelői, a másik társadalmi-politikai célok szolgálatába akarta állítani a társaságot. Ekkoriban a későromantikus stílus jellemzi leginkább az észt irodalmat. A századforduló uralkodó stílusirányzatává a realizmus válik. A kor legjelentősebb írója Eduard Vilde, a költők közül pedig az impresszionizmus felé hajló Juhan Liiv. A modern észt líra első jelentős alkotója Gustav Suits, aki az észt nemzeti értékek mellett az Európa felé való fordulást hangsúlyozta. (Nem nehéz felfedezni a párhuzamokat a magyar Nyugattal.) A próza legjelentősebb alkotója ekkor Friedebert Tuglas, aki impresszionista-szimbolista novelláival és regényeivel hoz újat. Az első köztársaság idején ismét a realizmus lesz a vezető stílusirányzat. Legjelentősebb alakja Anton Hansen Tammsaare. Ötkötetes családregénye, a Tõde ja õigus (Igazság és jog) a műfaj legjobbjai közé tartozik. Sajátos egyéniség a korban a félig lett August Gailit, akinek novellákban íródott poétikus regénye, a Toomas Nipernaadi évtizedeken át az egyik legnépszerűbb regény volt Észtországban. A negyvenes és ötvenes évek nem kedveztek az észt irodalomnak, de a hatvanas évek viszonylag felszabadult légkörében sok új író jelentkezett. Műveik gyakran filozofikusak, ironikusak, abszurdak. Közülük Paul-Erik Rummo, Enn Vetemaa, Jaan Kross és Arvo Valton nevét említhetjük. A költők közül talán Jaan Kaplinski a legjelentősebb. A kilencvenes években újra megélénkült az irodalmi élet. Ma még nehéz megítélni, mely érték lesz maradandó, de összességében az irodalmi élet legérdekesebb jelenségének az etnofuturista mozgalom tűnik. Ez a hagyományos népi kultúra értékeit és a technika legmodernebb vívmányait próbálja összekapcsolni. Érdekesség, hogy a stílusirányzat az oroszországi finnugor népek körében is több alkotót magával ragadott. A modern észt irodalomból Emil Tode és Viivi Luik művei már magyarul is olvashatók.
          Egy gazdag irodalomról nehéz röviden átfogó képet adni. Ha azonban valaki az észt irodalom iránt érdeklődik, szerencsésnek tarthatja magát, hiszen magyarul viszonylag sok észt irodalmi mű olvasható. Az észt irodalom magyarországi tolmácsolásában a legfontosabb szerepet Bereczki Gábor és Fehérvári Győző játszotta.

Dalosünnep Tallinnban           Az észt zenei élet igen gazdag. A hagyományőrző, népzenét játszó együttesek mellett a nemzeti kultúrában fontos szerepe van a kórusmozgalomnak. Ez a 19. században a németektől indult el, de a legnagyobb sikert a Baltikum népeinél aratta. Az első, 1869-es dalosünnep óta kisebb-nagyobb megszakításokkal ötévente megrendezésre kerülő nagyszabású koncert az észt kultúra egyik legfontosabb eseménye. Ekkor összegyűlnek az ország kórusai, és az erre a célra kialakított dalostéren együtt énekelnek: egyszerre akár több ezren is. Különösen fontos volt az 1989-es dalosünnep: erről kapta nevét a „daloló forradalom”. Állítólag az észtek éneke az éjszaka csöndjében még Helsinkiben is hallatszott.
          Az észtek három legismertebb zeneszerzője Arvo Pärt, Erki-Sven Tüür és Veljo Tormis. (A londoni Királyi Zeneakadémia a 2000. évi fesztiválját Arvo Pärtnek szentelte.) A Brigitta kolostorPärtet elsősorban vallásos témák foglalkoztatják, különböző egyházak zenei hagyományaira épít. Erki-Sven Tüür pályáját az In Spe nevű progresszívrock-zenekarral kezdte, később a gregórián énekstílus hatott rá. Jelenlegi stílusát „újkomplex” stílusnak szokás nevezni: a zenekari mikropolifónia és az ellentétes formák együtthatása jellemzi. Veljo Tormis a hetvenes években fordult a regivers felé, kalevalai témájú műve az A vas megátkozása, mely szólistákra, kórusra és sámándobra íródott. Jelentős még az Elfelejtett népek című ciklusa, melyben balti-finn népzenét dolgoz fel kórusművekké.
          A komolyzene mellett életerős az észt könnyűzene is. Míg a Szovjetunió más részein a rockzenekarok be voltak tiltva, és csak a legigénytelenebb esztrádot lehetetett játszani, addig az észtekhez a finn televízión keresztül minden irányzat eljutott, és az észt hatóságok kevésbé voltak szigorúak. Ennek köszönhetően az észt rockzene viszonylag színvonalas és sokszínű volt, és az a mai napig.

          A képzőművészet nemzetközi áramlatai Észtországba a német lovagokkal együtt érkeztek. A gótika és a reneszánsz emlékei általában a templomi és az épületszobrászat köréből származnak. Fennmaradt néhány értékes oltár, sírkő és ereklyetartó is. Különösen az alnémet és a németalföldi művészet hatása volt jelentős. Barokk emlékekkel viszont nem találkozhatunk. Klasszicista stílusban alkotott Karl és Gerhard von Kügelgen: az előbbi főleg portrékat, az utóbbi tájképeket festett. Karl von Kügelgen a Tallinnról készített képeivel vált híressé. 1803-ban Tartuban rajziskola nyílt.
          Az első igazi észt festő Johann Köler (1826—1899). Pétervárott tanult, majd Itáliába ment tanulmányútra. Itt erősen hatott gondolkodásmódjára Garibaldi nemzeti mozgalma, Pétervárra visszatérve támogatta az Észt Írók Társaságát és más nemzeti intézményeket. Elsősorban a klasszicista ábrázolásmódtól elszakadt, lélektanilag hiteles portréival vált híressé. Ő festette az első, kifejezetten észt gyülekezet számára épült Kaarli kirik (Károly-templom, Tallinn) freskóit.
          Az első jelentős észt szobrász August Weizenberg (1837—1921). Kovács fia, asztalosként dolgozott Berlinben, majd Pétervárott és Münchenben tanult szobrászatot. Később Rómában alkotott, ahol az észt mitológia alakjait faragta márványba, ill. az észt kulturális élet nagyjairól készített portrékat. Az első köztársaság idején szobrai a tartui Vanemuine színházat és a tallinni közkönyvtárat díszítették.
          Paul Raud (1865—1930) munkássága már az impresszionizmust előlegezi meg. Parasztportréi és kisméretű tájképeivel vált híressé.
          A húszas években a különböző izmusok, elsősorban az impresszionizmus és az expresszionizmus képviseltették magukat az észt képzőművészetben. A hatvanas években a képzőművészetben is megjelentek azok a nyugati irányzatok, amelyek keletebbre már nem jutottak el. A legismertebb észt képzőművész talán Kalev Mark Kostabi, aki az Egyesült Államokban él. A kilencvenes évek Észtországának legsajátosabb művésze Navitrolla, akinek karikatúrába hajló szürrealista képei igen jellegzetesek.

          Az Észtország legrégebbi építészeti emlékei a középkorból származnak: a korábban emelt földvárak és faerődítmények helyét ma vagy a helyükön megmaradt dombok őrzik vagy német és dán városok épültek rájuk. A középkori kőépületek azonban a hanzakultúra emlékei: ezeket a várakat, erődítményeket, házakat és kastélyokat a dán és német lovagok és kereskedők emelték, az észt parasztok pedig szegényes viskókban laktak. Mára azonban a középkori maradványok az észt kultúra fontos részévé váltak. Középkori házak Tallinnban Az országban sok helyen találhatunk várromokat, Tallinnban pedig – Európában szinte egyedülálló módon – érintetlenül állnak a középkori városfalak. Ez annak köszönhető, hogy abban az időben, amikor Európa nagyvárosait modernizálták, és a városfalakat lebontották, Tallinn éppen hanyatlott, és nem volt szükség a város bővítésére. Viszonylag épségben megmaradtak a középkori erődítmények Narvában és Kuressaaréban (Saaremaa fővárosában) is. A középkori kereskedők lakóházai, raktárai, céhközpontjai különösen Tallinnban maradtak meg épségben. A tipikus észak-európai kereskedőház földszintje volt a lakószint, az emeletek pedig raktárként szolgáltak. Az emeletre csigával húzták fel az árut, és hogy ne ütűdjön a falhoz, az ilyen házak homlokzata kifele dől. A tallinni városháza Európa legrégebbi városházái közé tartozik. (Tallinn belvárosa ma a világörökség része.)
A tallinni városháza           A keresztény hittérítés templomok építésével járt együtt. Az egykori kisebb fatemplomoknak mára nyomuk sem maradt. A nagyobb templomokat északon kőből, délen vörös téglából építették. Ezekből igen sokat megcsodálhatunk ma is. Lenyűgöző látványt nyújtanak a 15. században Tallinn melletti Brigitta kolostor (Pirita klooster) falai is. Tallinnban több középkori templom is megmaradt.
          A balti német kultúra jelentős emlékei még az észtországi kastélyok. Ezek a 17. században még viszonylag egyszerű, egyemeletes, masszív, néhány szobás kő- vagy faépületek voltak. A 18. században azonban az orosz piacok fontosabbakká váltak, és gazdasági fellendülés következett be. A kastélyokat stukkókkal és műmárvánnyal díszítették, megjelentek a falfestmények és a kristálycsillárok, francia bútorokkal és meisseni porcelánnal rendezték be őket. A kastélyok körül parkokat alakítottak ki. A 19. században a neogótikus stílus jellemezte a kastélyokat, később az újromantikus stílus is megjelent.. A kastély mellett a birtok fontos épülete volt a szeszfőzde is: ez biztosította a tulajdonos jövedelmények nagy részét. (Érdekesség, hogy gyakran a kocsmák, fogadók, postaállomások épületei is a kastély díszítményeit utánozták.) A sangastei kastély Az észt fügetlenség kivívása után néhány kastélyt iskolává alakítottak, de többségük a német nemesi családok kezében maradt. A szovjet időkben ezekből is iskolákat, öregek otthonát, szanatóriumokat, sőt, kolhozirodákat csináltak. Mivel a kastélyok a német kultúra emlékei voltak, nem tekintették őket műemlékeknek. A hetvenes évektől ugyan nagyobb figyelmet fordítottak rájuk, de igen sok kastély addigra már súlyos károkat szenvedett. Az újra függetlenné vált Észt Köztársaság turisztikai célokra próbálja felhasználni a megmaradt, rekonstruált kastélyokat.
          A klasszicista építészet leginkább Tartuban hagyott nyomott. Itt állt a legendás kőhíd, melyet 1939-ben a visszavonuló szovjet csapatok romboltak le. Klasszicista stílusban épült az egyetem főépülete és a csillagvizsgáló is.
          Az észt városok külső övezeteire nagyon jellemzőek a fából épült bérházak, melyekhez kertes udvar is tartozik. Jellemzői, hogy keskeny telekre épültek, a lakószoba ablakai az utcára nyílnak, a ház mögötti udvarban pedig melléképületek (szauna, fészer, korábban gyakran istálló is) álltak.
Az észt parlament épülete           Amikor Észtország függetlenné vált, hiányzott a valódi észt nemzeti építészet. Éppen ezért a nemzeti szempontból fontos épületek, pl. színházak, a nemzeti társaságok székházainak tervezésére nemzeti romantikus stílusban alkotó finn építészeket kértek fel. A harmincas években mégis létrejött egy sajátos észt építészeti stílus: ez leginkább egy hagyományos észt építőanyagot, a mészkőt használta fel funkcionalista elvek szerint. A legjelentősebb észt építész Herbert Johanson és Eugen Habermann volt. Közös munkájuk az észt parlament épülete.
          Az első köztársaság idején az észt városok nem nőttek jelentősen. A szovjet korszakban azonban hatalmas lakótelepek épültek. Ezek építészetileg igen silányak. Korunkban Észtországban legfeltűnőbb az új bank- és irodaépületek építése. Ezek általában nem különböznek a máshonnan jól ismert üvegfalú tornyoktól, és általában nem is illeszkednek a városképbe.

          Az első köztársaság idején megszületett az észt filmművészet. A húszas évek élénk filméletét a harmincas években a pangás követte: 1932 és 1940 között egyetlen játékfilm sem készült. A korábban elkészült 17 játékfilm általában romantikus nemzeti érzelmektől fűtve, megszépítve mutata be az észt történelmet. A gyengéb játékfilmek mellett kitűnő dokumentumfilmek születtek.
A szovjet időkben az észt filmgyártásban paradox helyzet alakult ki. A központi hatalom nagylelkűen finanszírozta a filmgyártást, de ugyanakkor ideológiai nyomást gyakorolt rá. Ennek ellenére az észt film viszonylag távol tudott maradni a szovjet sémáktól. Az észt játékfilmek általában vígjátékok vagy irodalmi feldolgozások: ezek skálája a lélektani drámáktól a gyermekkori történetekig terjed. Igen jók az ekkor készült észt dokumentumfilmek és természetfilmek is. Mark Soosaar dokumentumfilmrendező Pärnuban minden évben rangos dokumentumfilm-fesztivált szervez.
          Észtországban kitűnő animációs filmek is készültek. A Tallinnfilm gyerekfilmstúdiójából önállósult műhely abszurd, ironikus, vizuális sziporkákkal teletűzdelt alkotásokat hozott létre. A legjelentősebb rendező Priit Pärn, aki igen soik nemzetközi fesztiváldíjat is nyert.
          A kilencvenes években készült 27 játékfilm többsége a háborús időszak morális válságával, a nemzet történelmi tragédiájával foglalkozik. Mivel az észt filmek igen erősen kötődnek a nemzeti történelemhez, és a nemzeti identitást erősen hangsúlyozzák, nehezebben jutnak el a külföldi nézőkhöz.


Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra