Az előző oldalra   A lap aljára   A következő oldalra


A manysik és a hantik hagyományos kultúrája

           A hantik és a manysik körében többféle életmóddal lehet találkozni. Legészakabbi csoportjaik, a tundrán élő hantik szamojéd típusú vándorló réntartással foglalkoznak: egy-egy család hatalmas, akár ezernél is több állatból álló nyájat terel. Ezek a nyájak és az őket hajtó családok folyamatos vándorlásban vannak, télen három-hatnaponta, nyáron kétnaponta változtatják szálláshelyüket, egy év alatt így több száz kilométert tesznek meg. Erre a vándorlásra télen a gyér táplálékot biztosító mezők, nyáron pedig a szúnyogok kényszerítik őket. Délebbre, a tajga-övezetben szintén jellemző a réntartás, de itt kisebbek a nyájak. Ennek az az oka, hogy legészakabbra a létfenntartás a réntartáson alapul: a család táplálékát, öltözékét a nyáj biztosítja, s emellett a közlekedést is a rének szállítóereje segíti. Az erdős tundrán azonban halászattal és vadászattal is foglalkoznak, itt a réntartás kiegészítő szerepet játszik. Az utóbbi típusú rénszarvastartást folytató gazdák évszakonként vándorolnak 20-40 km-es körzetben. Végezetül a legdélebbi csoportok letelepedett életmódot folytatnak, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak.
          A vándorló családok kúp alakú sátrakban laknak, ezeket régebben nyáron nyírkéreggel, télen rénszarvasbőrrel borították, ma már ugyanerre a célra gyári sátorponyvát használnak. Akik hosszabb időt töltenek letelepedve, gerendakunyhókat építenek maguknak, melyeket helyenként – a jobb hőszigetelés érdekében – a földbe mélyítenek. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy a gerendák közét gondosan kitömik mohával. A rések eltömítésére nyaranta is nagy szükség van a szúnyoginvázió miatt. A kunyhók és a sátrak berendezése hasonló, ezekben csak a legszükségesebb holmikat tartják. Az élelmiszerek és minden egyéb a lábaskamrába kerül, mely furfangosan faragott lábai segítségével védi az ennivalót az egerek támadásától.
          Közlekedésre nyáron a folyókat használják, igen sokféle csónakjuk van. Az úgynevezett kiscsónakot egyetlen fa törzséből faragják, s első ránézésre meglehetősen ingatag lélekvesztő benyomását kelti, de az obi-ugorok tökéletesen bánnak az evezőkkel. Emellett vannak nagyobb csónakjaik, egyes vidékeken pedig kajütös bárkát használnak, amely nyári szállásul is szolgál. A motorcsónak is igen népszerű közlekedési eszköz. Télen különféle szánokat használnak, rénnel vagy lóval vontatottat, de a motoros szán is egyre terjed. Emellett természetesen a vadászok sítalpon is hosszú utakat tesznek meg.
          Az élelem megszerzése a családfő feladata, bár a vadászat egyre nehezebb feladat, hiszen a vadállomány egyre apad a környezetszennyezés és a túlzott irtás miatt. (A coboly például már a 17. században kihalt, mert az orosz hatóságok az adót prémben vetették ki, és a mértéktelen adó a vadállomány kiirtására kényszerítette az őslakosokat.) A hal szintén igen kedvelt élelem, ehhez részben hálós, részben rekesztékes halászat útján jutnak. A vadak elejtésének is gyakori módja a vadászat mellett a csapdaállítás. Úgyszintén a férfiak feladata a boronaház felépítése, s a háztartásban nélkülözhetetlen faeszközöket is ők faragják (bölcső, szán, síléc, csónak). Az asszonyok feldolgozzák az élelmiszereket, kikészítik a bőrt, ruhát varrnak, fát vágnak, vizet hordanak, edényeket készítenek, nyáron és koraősszel bogyókat gyűjtenek, és természetesen a gyerekekkel foglalatoskodnak. A gyerekek – már az egészen aprók is – mindenben segítenek szüleiknek, és így folyamatosan elsajátítják azokat a tevékenységeket, melyeknek segítségével a zord körülmények között is fent lehet tartani a családot.
          Táplálkozásukban igen nagy szerepe van a halnak, ezt füstölik, sütik, főzik, és még számtalan egyéb módon hasznosítják. Azok, akik elutasítják a finnugor rokonságot, sokszor emlegetik megvetően a „halzsíros atyafiság” szókapcsolatot – a halzsír azonban nagyon finom dolog, íze hasonlít a libazsíréhoz. Régebben a kenyeret is hallisztből sütötték, ma búzalisztet vásárolnak hozzá, vagy már magát a kenyeret vásárolják meg. Az otthon sütött kenyér tésztáját többféle anyag hozzáadásával gazdagíthatják: készítenek például ikrás kenyeret, különféle bogyókat tartalmazó kenyeret, hús vagy hal levével megdagasztott kenyeret, vérrel táplálóbbá tett kenyeret. Emellett fogyasztanak sokféle vadhúst, s táplálkozásukat nyáron – ősszel többféle bogyó is kiegészíti (fekete- és vörösáfonya, mocsári hamvas szeder, tőzegáfonya). Mindazonáltal egyre nagyobb szerepet kapnak a falusi boltokban beszerezhető pékáruk, tejtermékek, konzervek és zöldségek is.
          Alapvetően természeti népről lévén szó, tárgyaik, ruháik igen praktikusak, tükrözik alkotóiknak évezredes alkalmazkodását környezetükhöz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy használati eszközeikből hiányozna a szépség. Díszítőművészetükre a stilizált állat- és növényábrázolás, illetve egyéb változatos geometrikus motívumok jellemzőek. A bőrből készített női csizmákra és bundákra ezeket úgy teszik fel, hogy kétféle színű szőrből kivágják a mintákat, majd az apró darabkákat összevarrják. Ünnepi öltözeteiket igen dekoratívvá teszik az üveggyöngyből fűzött, hasonló geometrikus motívumokat tartalmazó melldíszek, ruhaszegélyek. Nyírkéregből készített edényeikbe, hordtáskáikba is ilyen típusú mintákat karcolnak úgy, hogy magát a mintát a kikarcolt, ezáltal más árnyalatú részek és az eredeti színű részek ellentéte adja ki.
          Hanti és manysi nyelvrokonaink legértékesebb szellemi alkotásai a népköltészet köréből kerülnek ki: ez az íratlan, szájról szájra hagyományozódó kincs formailag és tartalmilag is igen egyedi és magas színvonalú. Ezekből a művekből betekintést nyerünk mindennapi életükbe és hiedelemvilágukba. Reguly Antal, Munkácsi Bernát, Serafim Patkanov, Kustaa Fredrik Karjalainen, Pápay József és Artturi Kannisto gazdag gyűjtésének köszönhetően ismerheti meg a tudomány és a nagyvilág ennek a hatalmas folklórkincsnek egy töredékét.
          Műfajilag csoportosítva őket valószínűleg az igen sok idegen elemet tartalmazó mesék a „legfiatalabbak”, míg a kozmogóniai-mitológiai mondák, a medveünnepi színjátékok, az istenidéző igék és a számos alcsoportra osztható énekek a legarchaikusabbak.
          Ahogy nevük is mutatja, az énekek hagyományosan dallamhoz kötött, jórészt improvizatív műfajok. Formailag egymáshoz igen közel állnak, legtöbbször csak a cselekmény váza rögzített, és ebből az aktuális előadó kerekíti ki a művet, 2-3 néhány hangra épülő hangsor váltogatásával, gyakran töltelékelemek használatával, hogy a szöveg kitöltse a dallamot. Igen gyakori a gondolati illetve a szerkezeti párhuzam, az ismétlés és a hasonlat. A minduntalan felbukkanó állandó jelzők sajátos hangulatot teremtenek: az olvasó szeme előtt megjelenik a „táplálékban gazdag Ob, halban gazdag Ob”, a „kacsafej-kerekségű tó, fajdkakasfej-kerekségű tó”, vagy akár a „cobolyprémpuha imádság, állatprémpuha imádság”. A rím legfeljebb ragrímként vagy az ismétlések következményeként van jelen, helyette viszont a rengeteg alliteráció és figura etymologica biztosítja a zeneiséget. Az előadást hangszerrel is kísérhetik, régebben a darufa és a zenélő fa elnevezésű húros hangszerek voltak jellemzőek, ma viszont átveszi helyüket a hegedű.
          Az obi-ugorok hitvilága olyan gazdag, szellemeik száma olyan nagy, hogy lehetetlen pontos számukat és nevüket megállapítani. Ez azért is nehézségekbe ütközik, mert az egyes istenségek sorsa nem egyforma: a legfőbb istenek állandóak, de a személyes vagy a házi bálványokat, ha nem vagyunk velük megelégedve, bármikor lecserélhetjük. Arra is van példa, hogy valaki kölcsönadja a bálványát, mert az mindig segít. Ráadásul vannak olyan bálványok, amelyeket csak bizonyos területeken tisztelnek, ugyanakkor olyan is van, aki széles körű kultusznak örvend, de területenként máshogy nevezik. Gyakran nem lehet azonosítani, hogy ugyanannak az istenségnek más megnevezéseivel találkozunk, vagy több, egymástól különböző szellemmel van dolgunk.
          A hantik és manysik hite szerint a világ három nagy szférára tagolódik: felső világ (ég), középső világ (föld), alvilág (a föld alatt). A legfőbb isten Numi-Tórum, azaz Felső-ég Atya. Ő határozza meg születéskor a sorsot. Szeretetből irányít, ő a „jó” atyja. Az égben lakik, szent színe a fehér, tehát fehér állatot, fehér textíliát kell áldozni számára. Színe elé csak a leghatalmasabb sámánok juthatnak, és csak nagy kéréssel fordulnak hozzá, vagy még azzal sem, hisz úgyis minden eldőlt születéskor. Meh anki, Föld Anya Numi-Tórum felesége vagy anyja, ez helyenként különböző. A földben lakik, neki sötét színű állatot áldoznak, és az áldozat tárgyát nem fára akasztják, hanem a földre teszik.
          A két főisten nászából hét fiú és hét leány született, az ő nevüket és hatáskörüket már csak kevesen és pontatlanul tudják felidézni. Legfontosabb közülük Tyoresz naj imi, a Tűz istennője, Kaltes imi, aki születést segíti és az élettartamot határozza meg, Szornyi kan iki, aki a legtöbb mitológiában meglévő Világügyelő férfiú alakjával azonos, Asz iki, az Ob istene és a halak ura, valamint Kiny iki, az alvilág ura, a betegségek istene.
          Rajtuk kívül rengeteg helyhez (pl. folyóhoz, folyóághoz, erdőhöz, stb.) kötött szellem van, kik az adott hely legfőbb urai, szent ligetükben áldoznak nekik; valamint az egyes emberek is rendelkeznek védőszellemmel, aki az ő sorsukért felel. Hatókörük tehát kisebb, de annál nagyobb az igénybevételük. Gyakran előfordul, hogy a halottak szelleme is helyhez kötött bálvánnyá válik. Ezek a szellemek kendőkbe, rénszarvasprémbe burkolt fa- vagy rongybábuk formájában fizikailag is megjelennek. Emberszerűek, bár arcuk nem túl kidolgozott. Viszont lehet szárnyuk, több fejük, vagy egyéb nem emberre jellemző testrészük. Az egyéni védőszellemeket szimbolizáló bábukat a vándorló életmódot folytató obi-ugorok a szent szánon őrzik, míg a letelepült családok a ház közelében álló egylábú lábasházban.
          A XVIII. században kezdődött erőszakos térítések nem nagyon hatottak az obi-ugorok hitvilágára. Sokan megkeresztelkedtek, de továbbra is saját vallásukat folytatták, áldozatokat mutattak be, bálványokat készítettek. A kereszténység csak formaság volt számukra. Sok házban ma is látható ortodox ikon, amit különös tisztelet övez, hiszen más, mint egy obi-ugor bálvány, ráadásul aranyszínű, ezért úgy gondolják, hogy ez a leghatalmasabb háziszellem.
          Az obi-ugor hitvilágban a fiktív szellemek mellett egy valódi állat is igen fontos szerepet játszik: a medve. A legfőbb istenség földre szállt gyermekének tartják, vadászatához szigorú rítusok kötődnek. Leölése esetén többnapos medveünnepet tartanak, hogy kiengeszteljék az állat szellemét, különben bajt hozna rájuk. A medve lelke, csak úgy, mint az emberé, halála után is mindent lát és hall, ezért megpróbálják megtéveszteni, hogy ne jöjjön rá, hol van. Például ha oroszul beszélnek előtte, azt hiszi, oroszok ölték meg. De az oroszul még nem tudó hantik és manysik is megoldották a problémát: egész műnyelvet fejlesztettek ki, amely segítségével a medvéről tudnak beszélni, anélkül, hogy rájönne, hogy róla van szó. Például, ha csillagokról beszélnek, csak a medve nem tudja, hogy épp a szeme a téma.
          A medveünnepnek szigorú koreográfiája van. Meg van szabva, hogyan kell bevinni a medvét a házba, hol kell elhelyezni, minden a legapróbb részletekig. A csúcspont a medveünnepi színjáték, amellyel a medvét szórakoztatják. Ilyenkor fejük tetejére nyírkéreg álarcot húznak, nehogy a föntről lenéző istenek felismerjék őket, és a világ teremtéséről, a medve földre ereszkedéséről szóló jeleneteket adnak elő.
          Miután láttuk, hogy a természet szinte összes jelenségének szelleme van, azt is tudjuk, hogy a halottaknak is van szellemük, magától értetődik, hogy az obi-ugoroknak saját lelkükről is határozott elképzeléseik vannak. A férfiak öt, a nők négy lélekkel rendelkeznek, ezek feladata eltérő, és csakúgy, mint az istenségeké, elég kusza, legalábbis a külső szemlélő számára. A legfontosabb az úgynevezett árnyéklélek, ez tovább él az ember halála után is bogár formájában (ezért az obi-ugorok nem ölnek meg semmilyen bogarat). Az álomlélek madár alakú, alvás közben van az emberrel, egyébként az erdőben jár. Ellenben a kislélek vagy leheletlélek alvás közben hagyja el a testet, ő látja azokat a dolgokat, amiket mi álomként élünk meg. Ez a lélek reinkarnálódik, akár 4-5 emberben is újjászülethet. Hanti illetve manysi megnevezése, a lil, a magyar lélek szóval történetileg azonos.
          Ezek az elképzelések a hantik és a manysik temetkezési szokásaiban is tükröződnek. Miután az árnyéklélek a túlvilágon tovább él, ott is mindenre szüksége lesz, amire itt volt. Ezért a halott mellé eltemetik legfontosabb használati tárgyait, és a sír mellé szánt vagy csónakot is helyeznek, felfordítva, mert a túlvilágon minden fordítva működik, és megrongálják, mert ami itt rossz, az ott jó. A sírra házikószerű faépítmény kerül, ablakkal, hogy a léleknek kellemes legyen. Az utóbbi időkben gyakran ortodox keresztet is tesznek a sírra.
          A sírhalom mellett nem szabad sírni, nehogy az elhunyt szelleme vissza akarjon jönni. A temetőből való távozáskor is közlik a lélekkel: Mi elmegyünk, te maradj itt. A halál után öt évvel nem látogatják tovább a sírt.


Az előző oldalra   A lap tetejére   A következő oldalra